Az ezerkilencszáz negyvenhatos évben,
gyönyörű gyémántfény ragyogott az égen.
Magyarország felett, Omalomsok táján,
augusztus hónapnak a hatodik napján.
Országot ellepte biztonság, szeretet,
Ihász Imre, László reggel megszületett
Megérett sok gyümölcs, finom lett az íze,
így lett Ihász Imre Magyarország dísze.
Gyönyörű gyermek lett, szülők büszkesége,
és a sok örömnek még így sem lett vége.
Növekedett, tanult, bölcsessége több lett,
agya olyanná vált mint egy csodás Tabolet,
Majd épület-gépész lett, ez volt a vágya,
elvégezve lett, e szakma minden tárgya.
Szerette, így minden részét megtanulta,
a tudása jó lett, jól ment így a munka.
Ómalom sok részén volt telke és lakása,
sokat dolgozott ott, ez volt a szokása.
Sok pénzt hozott néki a sok szorgos munka,
de amit szeretett, megszerezni tudta.
Kedvence volt néki a sok finom étel,
volt sok jó ebédje, nemcsak szemre vétel.
Szeretett inni is, sok ízletes borokat,
soha nem hagyott ott, teli poharakat.
Találkozott aztán, igazi csodával,
kilencvenhat nyarán az Őze Évával,
Megbabonázta őt a Nyár öröme,
Éva gyönyörű volt, így lett a szerelme.
Össze költöztek így, Kőbánya közepén,
együtt éltek tovább, életük ünnepén.
Sok hétköznapi dolgok, csodás ünnepek,
érezték minden nap, hogy élnek és szeretnek.
Nyári időszakban Kétbodonyban voltak,
nyaraltak, pihentek, együtt kóboroltak.
Sok buli, horgászat, ünnep és nevetés,
sok étel, jó ital, semmi nem volt kevés.
Sajnos aztán Imre, egyszerre beteg lett,
súlyos Parkinson kór az epebaj mellett.
Aztán megtámadta a Korona-vírus kór,
november huszonnyolc, és Ő meghalt akkor.
Szegény Éva azóta, siratja Őt nagyon,
megszűnt a szerelmük, elfogyott a vagyon.
Ő Imrére gondol, nappal és álmában,
érzi hogy várja Őt, fenn a Mennyországban,
|