Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Cadaver* (2/1)

, 116 olvasás, ferenczvicus , 1 hozzászólás

Halál

Ültünk a kandallónál, Josefine és én. A két szipirtyó.
Josefine közel a kilencvenhez, én valamivel fiatalabban. Agg boszorkák, - így gondoltam magunkra, kedélyes nyugalommal és könnyed derűvel. Ennyi idősen az ember rendelkezhet már öniróniával. Hálát adtam a Jóistennek, hogy nem buggyantam még meg, hogy nem zápult meg az agyam, amire pedig a koromból adódóan simán számíthatnék már. Ketten maradtunk, Josefine-nel, a két nővér a huszonegyedik századból. A fityulás, nővérköpenyes, magas szárú bokacipővel megáldott/megvert korból, amelyben annyi mindent megéltünk. Bár memóriám már pókhálós, néha rátelepszik az elmúlt évek pora, és akkor semmire sem emlékszem, de vannak napszakok, pillanatok, amikor egy illat, egy íz, egy dallam hatására emlékek villannak be valahonnan a múltból. Mintha vakuval fényképeznének hirtelen, úgy világosodik ki a kép.
--Igyál egy kis teát Josefine! - nógatom az ősz hajú aszott arcú öregasszonyt, akivel együtt öregedtük meg, dolgoztunk éveken át a Minneapolisi Közkórház Égésplasztikai Osztályán, és élünk most itt, a nyugdíjas nővérek szeretetotthonában Little Falls-ban. Itt vénültünk meg, meszesedtek el az ízületeink, meg az erek az agyunkban, és minden nap itt ülünk a kandallónál ahova a SSN ( SocialSinteticNurse) - ek helyeznek el bennünket a kerekes székeinkben. Josefine-nek a kezébe adják a kötőtűit, szemére biggyesztik a szemüvegét, és ezzel Josefine tudja, hogy megkezdheti a folyamatot.
Horgol. Bármikor, bármit, és bármennyit.
--Ma mi legyen? – kérdezi, és hanyagul válaszolok valamit. Sokszor nem is gondolkodom, hogy mit, - púpútevét, aranyhörcsögöt. Shrek-et, az ikreket a Ragyogásból! Pálcika lábú nyulat csápokkal, - istenem mennyit nevettem anno az alkotásain…
Amíg ő horgol, én olvasok. És közben iszom. Azt mondják itt ezek a „szintetikusok”, hogy azért élek még, mert olyan egészségtudatos vagyok és szófogadó, megiszom a napi két literemet, és mondanom sem kell, nem alkoholból. Na persze, ha tudnák..
Egész életemben renitens voltam, dohányoztam, ettem koleszterint szénhidráttal, és egyáltalán nem ittam eleget, de valahogy, én nem tudom, megöregedtem. Jó útra tértem, nincs már tétje a tetteimnek. És „ezek” itt olyan jó teát főznek, hihetetlen! Valami Earl Gray, bergamott-tal, friss citrommal, olyan, mint valaha… az ezerkilencszázas években…
Emlékeket idéz fel, visszarepít a múltba, abba a valós korba, amikor még… na mindegy. Nem nosztalgiázunk, megegyeztünk Josefine-nel..
--Agatha, figyelj! Hiszünk mi a túlvilágban? – szegezi nekem a kérdést hirtelen.
--Hé, öreglány, ne kezd el! Ugye nem halni készülsz? – mordulok fel. Nem lehet téma a halál, ez is a megállapodás része. Egy bizonyos kor után számolunk ezzel, de mi annyiszor találkoztunk vele életünk során, hogy a sajátunkról nem akarunk tudomást venni.
--Dehogy, semmiképp! – válaszolja, és újabb sort készít az aktuális „horgolmányához”.
A kandallóban barátságosan pattog a tűz, jólesik a melege. Tél van, dermesztő és lassú január, fagyos, és recés, éles és sercegő. A társalgónak nevezett kellemes helyiség hatalmas üvegablakai a földig érnek, és a hátsó kertre néznek. Az udvart keretező tuják havasak, a bodzabokrok és a gyümölcsfák ágait is belepte a dér, a délutáni lenyugvó nap narancsszín árnyalatokban festi meg a szürke eget. Egy feketerigó kotorászik a földön, a havas fűben, remélem Dorothea nővér szórt ki nekik egy kis diót, vagy napraforgómagot.
--Akkor, mi jutott eszedbe, Josefine? – fordulok vissza öreg barátnőmhöz, és szemezgetek az aszalt gyümölcsös tálból. Jólesik a tea mellé.
-- Az a lány, az a beteg fiatal lány. A kétezer-húszas évek elején ápoltuk hosszasan az osztályon. Sokat szenvedett, míg eljött érte a halál. Valahogy most bevillant az arca, nem is tudom, miért- egy pillanatra megszakította a kötőtű-csattogtatást, és kinézett a félhomályba. Sziluettjeink visszatükröződtek az ablakból. - Emlékszel az arcára, Agatha?
Élesen rajzolódott ki előttem egy fiatal lány beteg sápadt külleme, profilja. Megborzongtam. Sőt, a hideg futkározott a hátamon. Sokszor találkoztam a halállal az évek során, megtanultam bánni vele, elfogadni, küzdeni, harcban állni, és fejet hajtani, ha kell. Méltósággal kísérni végig mindenkit az úton, amelyet kijelölt számukra a sors, és a végső lépéseket békében, együttérzésben tenni meg. De erre a lányra különösen emlékszem. Volt benne valami rendhagyó, félelmetes, és megmagyarázhatatlan.
--Emlékszem, Josefine, a félelemre, a tekintetére. A riadtságra. Uramisten, Jo, micsoda riadalom volt benne, sohasem láttam hozzá foghatót.
Rettegett az a lány. Tudta, hogy meg fog halni. Napok óta romlott az állapota, tehetetlenek voltunk. Mindent megtettek az orvosok érte, de nem lehetett megmenteni, az égési sérülések mélyek és nagy kiterjedésűek voltak. Még csak huszonnyolc éves volt.
Döbbenten álltunk, ápoltuk, és sajnáltuk. Szívből. Szenvedéseit látva azt kívántuk minél hamarabb szabaduljon, és részesüljön megváltásban. Az utolsó éjszakáján Josefine-nel voltunk műszakban. A lány sírt, kiabált.
-- Segítség! – hangja rikoltó volt, mint egy csapdába esett madáré. Rohantunk hozzá. --Mi a baj, Clara?
--Meg fogok halni! Kérem, segítsenek rajtam! – karjait kontrollálatlanul emelte és a levegőt markolászta.
--Nyugalom, kedves, semmi baj! – tehetetlenül álltunk, kezeit szorítottuk. Fájdalom csillapítót adtunk, és imádkoztunk az ágya mellett.
--Félek- suttogta, szemei hatalmasra nyíltak. Látott valamit, amit mi nem.
--Itt vagyunk, vigyázunk rád - súgtam Claranak.
Betakartam, megigazítottam az oxigénszerelék orrvilláit, állítottam az szelepeken. Elszenderedett, Josefine csendesen kiment a szobából. Tudtam, hogy ő nehezen viseli a halál közelségét, érzi magán az erejét, hűvösét, rezgéseit. Én talán, immunisabb voltam, mindeddig az éjszakáig. A Clara halála utáni események egy életre belém ivódtak, és a későbbiekben meghatározták az álláspontomat a másvilágról. Ketten maradtunk hát, Clara és én. Léptem volna tovább az ágytól, de az alkarom után kapott. Ujjai erősen markoltak, úgy vájtak belém, ahogy a sólyom ragadja meg áldozatát. A lány nem sólyom volt. Csak egy gyenge ártatlan félholt szürke kisegér. Kapaszkodott belém.
--Látom őket- suhogta, és lecsukódott a szemhéja. Kezemet nem engedte el, és mint aki retteg az elmúlástól, újra felriadt. Hatalmasra nyílt szemei szinte kidülledtek az hófehér arcából. Fekete karikák mélyítették a szemgödrét, a félhomályban mintha árnyék suhant volna át a homloka felett. Megborzongtam. Sosem tapasztaltam ilyesmit.
--Nem fázol, Clara? – kérdeztem, és állig húztam a takaróját. Egyre hidegebb volt a szobában. Átléptem az ágy túloldalára, a radiátor ontotta a meleget, mégis hűvös volt.
--Kérem! Segítsen! Nem akarom – motyogta.
Felé fordultam, és majd kiszakadt a szívem a helyéből. A lány már félig ülő helyzetben volt, kezeit az arca elé emelte, szája sikolyra nyílt, cserepes ajkai közül kibuggyant száraz és megsárgult nyelve. Lehelete nyomán párafoltok keletkeztek, szemei őrült táncot jártak. Nyakán kidagadtak az erek, légzése sípolóvá vált.
--Clara, kérlek! Feküdj vissza!
Most is így ennyi év után, ha visszagondolok arra a jelenetre, kiráz a hideg. A félelem hullámokban öntött el, és bár ott akkor, hirtelen nem volt időm arra gondolni mi lehet ez az egész, utána hetekig a hatása alatt voltam, és rettegtem az éjszakáktól.
Aztán Clara meghalt. Ennyi volt. Illetve nem ennyi volt. A java igazából most következett.

Josefine kötőtői csattognak mellettem.
--Miért jutott ez eszedbe most Josefine? – kérdezem, de nem válaszol. Azt hiszem Josefine demenciája napról napra erősödik.

Elfogyott a teám is, az aszalványokat is elmajszolgattam. Besötétedett odakinn…

Az árnyak időszaka jött el. Meg kell várnunk, míg kivilágosodik..


*hulla, holttest

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Novella
· Írta: ferenczvicus
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 34
Regisztrált: 6
Kereső robot: 16
Összes: 56
Jelenlévők:
 · alfabata
 · Csontos
 · frank
 · Öreg
 · Pekka
 · SzaGe


Page generated in 0.065 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz