--Hát nézze meg uram, nem jópofa növény?
A banktisztviselő felém fordította számítógépe monitorát, és rám villantotta bűbájos mosolyát. Sandán a képernyőre tekintettem. Azért megfordult a fejemben, hogy ennek nincs ki a négy kereke, vagy egyáltalán, nincs egy darab kerék sem a fejében, de ezt elvetettem. Mégis csak épelméjűnek kell lennie, ha ebben a székben ül, itt a bankban, és pénzügyi tanácsokat osztogat hozzám hasonló laikusoknak. Jópofa növény?
--Aha - vetettem oda, és bíztam benne, hogy végre rátérhetünk arra, amiért jöttem, - szóval a szabad felhasználású rövid lejáratú rögzített kamatú személyi…
--Igen, igen, tudom, persze, a személyi kölcsön. Számolom a hiteldíj mutatókat, csak egy pillanat - közölte, és arcáról nem mállott le a mosoly.
Harmincas évei közepén járó kissé „totyakos” pasi volt. Ádámcsutkáját csinos kis toka takarta el, de bőre még sima volt, ránctalan. Megnézném majd a negyvenes évei közepén, hajaj. Biztos munkahelyi elvárás, hogy minden nap frissen borotválkozzon. Speciel jobban állna neki, ha hagyna egy kis borostát. Férfiasabban festene, komolyabban vennék az ügyfelek. Lényegtelen részlet. Hófehér ingjében, sötétkék zakójával, ezüst – kék haránt csíkozású nyakkendőjével a nyakában sablonos volt, triviális. Sosem ismerném fel más helyzetben - állapítottam meg.
--Egyszerűen imádom ezt a növényt- folytatta - olyan muris. Ez a kellemesen zöldesszürke színe, szemet nyugtató. Felszíne, mint a bársony. A kifelé szélesedő szárak, tölcsért formázva ágaskodnak az ég felé. Cakkozott széle, szinte látom, ahogy megelevenedik, és magába gyűjti a napfényt, az esőcseppeket. Akár egy film szereplője is lehetne, olyan karakteres.
Egy lírai lélek veszett el a banktisztviselőben. Azt hiszem nagyjából itt kezdtem el gondolkodni rajta, hogy fel kellene állnom, és másik bankot keresnem. De Bezenyén, ahol egyébként frissen felbukkant a tölcsérzuzmó, ami örvendetes, valóban, sajnos bankok terén nincs túl nagy választék. Így hát maradtam, bízva, hogy a fiatalember, a pult másik oldalán, a telepes növények iránti nagy érdeklődését követően arra is kitér, amiért valójában ott ül.
--Uram, kérem. Rátérhetnénk a lényegre? – noszogattam.
--Persze, persze. Hiszen értem én. Pénzre van szüksége, igaz? Mint sokunknak - kicsit lefitymáló hangnemet használt, de úgy döntöttem, nem veszem magamra – mindig csak a pénz. Mindent meghatározó eszközünk, bármit megkaphatunk érte. Új televíziót, autót, luxuscikkeket. Lakást újítunk fel, kicseréljük a hűtőt, vagy az ülőgarnitúrát. Vagy adósságot törlesztünk, hm? – égszínkék szemeit rám emelte, és úgy éreztem a vesémbe lát. Hirtelen bűntudat fogott el, magyarázkodni lett volna kedvem, de elfojtottam.
- Nem lenne szabad szólnom, vigyázzon! Ne nézzen fel, kamera van a fejünk fölött. Legyen óvatos! - Rezzenéstelen arccal beszélt, mimikája alig volt látható. Épp hogy csak a tekintetemet emeltem fel, fejemet sem mozdítottam. Perifériás látóterem széléről érzékeltem a kamera fekete félgömbjét a pult fölött, úgy volt beállítva, hogy leginkább a banktisztviselő fiatalember látszódjék rajta.
--Szóval, szerintem nem lesz gond a kölcsönnel, a munkáltatói igazolása alapján semmi akadálya a kiutalásnak. Mivel nem túl nagy összegről van szó, nem lesz drasztikus a változás. – hirtelen hátradőlt, és újra felém fordította a monitort. - Hát nézze meg milyen cuki egy növény! – jópofa, cuki: miféle abszurd jelzőket használ ez a pasi, hihetetlen. - Azt írják róla, hogy pár évvel ezelőtt az Őrségben bukkant fel először. Ez egy különös életforma, hiszen moszat is, gomba is, fotoszintetizál. Nagyon izgalmas és különleges növény, az élővilág Gambitja - felnevetett. Miért beszél nekem minderről?
--Barátkozzon uram ezzel a zuzmóval, azt javaslom. Kinyomtatok magának egy ajánlatot, olvassa át figyelmesen! – odébb gurult a puha sötétszürke szövettel borított irodai forgószékkel. Hallottam h felberreg a nyomtató, és egy hanyag mozdulattal kivette a papírokat a gépből, összetűzte és elém tolta. Elbűvölő mosolyát újra rám villantotta, és kezdtem tartani ettől a fickótól. Kitűzőjére tekintettem, a plasztikkártya egyszerű szlogent rejtett: Helyezze más perspektívába a világot! Alatta a név: Bizalmasa: Róbert
Bizalmasom? Na, ez egyre jobb, mondhatom. Mitől lenne a bizalmasom? Viszem a pénzt, potom háromszázezer forint, semmivel sem több. Nem a világ. Viszem, átadom az Uzsorásnak, mielőtt az emberei elvágják a torkomat egy sötét sikátorban, és le van tudva az egész. Tartoztam, megadom, tovább lépek. Soha többé semmi kölcsön, semmi tartozás.
--Hagyom, hogy áttekintse az ajánlatot, olvassa el! Az apró betűs részek is fontosak, tudja, ott alul. Meg ami meg van csillagozva, arra is külön térjen ki. – töltőtollával megkocogtatta a papírt, és hátratolta a székét, már mással foglalkozott. Felvette a telefont, rám se hederített. Elvettem hitelajánlatot, és átfutottam. Nem értettem. Szó sem volt benne a hitelről, számokról, adatokról, feltételekről. A tölcsérzuzmó csodálatos képe nézett velem szembe, és úgy éreztem ez valami vicc.
--Hé! - hajoltam közelebb a pulton. - Róbert! Mi ez az egész?
--E hónap rendkívüli ajánlata az ön számára. Ha felveszi a hitelt, harminchat hónap futamidővel, ez idő alatt tölcsérzuzmóként fog élni. – mosolygott.
Nemes egyszerűséggel közölte mindezt, mintha csak azt adta volna tudtomra, hogy a júniust július követi, a nyarat pedig az ősz. Egy örökkévalóságnak tűnő ideig megdermedt a levegő. Azt hiszem lélegezni is elfelejtettem, és olyan csend volt körülöttünk, hogy hallottam a neon világítócsövek zúgását a fejem fölött. Női kacaj hallatszott az utcáról, ahogy fiatalok haladtak el a bank üvegajtaja előtt. Aztán a befagyott pillanat feloldódott, és kirobbant belőlem a röhögés.
--Micsoda?
--Tölcsérzuzmóként – erősítette meg, és nem mosolygott. Mit ne mondjak, bizarr volt, és szürreális.
--Na jó, köszönöm eddigi közreműködését – hátratoltam a székemet, és úgy döntöttem, nekem ennyi elég volt a mókából.
--Uram, kérem! Várjon! – szólt utánam Róbert, és volt valami a tekintetében, ami fogva tartott.
--Tudom, hogy szüksége van erre a pénzre. Ismerem az Uzsorást, a kutyáit meg még inkább. Egy ideig nekünk is dolgoztak, higgye el, megvannak a módszereik.
Honnan tudja, hogy az Uzsorásnak tartozom? A helyzet egyre rejtélyesebbé vált.
--Üljön le! Hallgasson végig! - azt hiszem nem volt más választásom. Maradtam.
--Nincs módomban részletekbe bocsátkozni - alig észrevehetően biccentett a kamera felé, – bankunk elvei szerint nem lenne szabad felvilágosítanom a várható átalakulásról. A bank érdekei természetesen azt szolgálják, hogy Ön felvegye a kölcsönt, amit aztán majd 3, 25 % THM mellett szépen visszafizet. Azonban minden hónapban kiválasztunk valakit, akinek pedagógiai célzattal fel kell ajánlanom ezt a lehetőséget. Az átváltoztatást. Kimegy a hitel, nincs THM, nincs kamat, rövid üzlet.
--Csak éppen, tölcsérzuzmó leszek- nem hittem el, hogy ezeket a szavakat én mondom ki. Ez egy valószerűtlen szituáció.
--Nézze, tudom, hogy kényszerhelyzetben van. – feszélyezett ez az ember. Jóval többet tudott rólam, mint amennyit elfogadhatónak éreztem volna. Tisztában voltam vele, hogy a közösségi média, és internet korában sokkal átlátszóbbak vagyunk, mint remélnénk, de volt ebben a pasasban valami több ennél. Valami ördögi.
-- Az Uzsorás nem tréfál – folytatta - meddig adott haladékot? Hónap végéig? Meg kell adnia neki a pénzt. Ellenkező esetben.. – bal kezének mutatóujját elhúzta a tokája előtt, egyértelmű jelzésként. - A tölcsérzuzmó lét egy új alternatíva.
--Helyezze más perspektívába a világot- jegyeztem meg szarkasztikusan, a kitűzője felé biccentve.
--Úgy bizony - Róbert negédesen mosolygott. Azt hiszem tudta, hogy nyerésre áll.
Mibe keveredtem. Mérlegelnem kellett. Tudtam, hogy abban igaza van a „vesébelátónak”, hogy kényszer szituációban vagyok. Bevallom: a kamatmentesség a sima ügyintézés, az egyszerűsített eljárás vonzóvá tette a tranzakciót. No, de akkor is?
--Még egy dolog, uram. Ne felejtse el, az Uzsorástól megszabadulni nem olyan magától értetődő dolog, ugye ezt sejti? Kifizeti a tartozását, de nem biztos, hogy ezzel ő megelégszik. A nyakára járhat utána is, újabb és újabb kihagyhatatlan ajánlatokkal, üzletekkel bombázhatja. Mondhatja persze, hogy ilyen gikszerbe nem keveredik többet, mint a mostani. De lássuk be kedves Péter, erre nincs semmi garancia. – halvány mosolyában megint megcsillant valami pokoli derű és tudás. - Mentesülhet mindettől, ha.. – monitorát felém fordította.
A tölcsérzuzmók vidáman meredeztek az ég felé.
--Írja alá! Új életforma, új szempontok. Egy újjászületés. Harminchat hónap múlva pedig innen folytatja tovább, de terhek nélkül, tiszta lappal. Nem liheg a nyakába senki, nem kell állandóan hátra tekintgetnie, ha végigmegy az utcán este tizenegykor.
--Vannak azért itt még nyitott kérdések. Azért a családomnak, a kollégáimnak nyilván fel fog tűnni, hogy nem vagyok. Majd küldök nekik néhány spóra szálacskát a széllel, hogy látogassanak meg az erdőben. – felnevettem. Annyira abszurd volt a gondolat, hogy hahotázni lett volna kedvem.
--Ne aggódjon emiatt. Megvannak a módszereink, hogy levédjük. Fedő sztorit biztosítunk, nem lesz gond.
Nem tudom miért, hittem neki. Bizalmasom? Azt hiszem Róbert mégis csak kezdett azzá lenni számomra.
--Szóval? Áll az alku? – kérdezte, és az orrom alá tolta a szerződést. Meredten bámultam a lapot, alul a dátum és a kipontozott vonal, az aláírásnak. Kattogtattam egy darabig a golyóstollat, és némileg vacilláltam. Egye fene. Hát legyen! Őszintén szólva, nem nagyon hittem ebben az egész mesében. Képtelenségnek tűnt, mégis.. volt bennem kalandvágy, és egy nagy adag kíváncsiság. - Tölcsérzuzmó létre fel! - aláfirkantottam a lapokat, három példányban.
--Köszönöm- mosolygott elégedetten Róbert, a bizalmas. – Öröm volt önnel üzletelni. – na, azt gondolom. Magam vagyok a banktisztviselők álma, könnyű préda.
A tölcsérzuzmók szürkészöld gramofonként sorakoztak a Bezenyei erdőben, egy faágon. Egymás mellett sorban, öten hatan, a telepesek. Kis pikkelyekkel borított karimájuk felfelé kiszélesedett, és a délnyugati szélben kicsit meg-megrezzentek. Szívós, egyszerű életforma, egyszerű szükségletekkel.
***
--No de doktor úr, kérem! Kérem, mondjon valami bővebbet Péterről! Mégis mire számíthatunk?
Az intenzív osztály zsilipajtajánál egy fiatal, vékony kissé megtört nő álldogált. Kezeit tördelve, egyik lábáról a másikra billegve, hangjában mérhetetlen aggodalom, és kétségek. Barna bőrtáskájának szárába kapaszkodott, és könnyben úszó szürkészöld (akár csak a tölcsérzuzmó) szemeit az orvosra függesztette.
--Egyelőre nem tudok többet mondani asszonyom, mint amit tegnap is elmagyaráztam. Erős ütés érte Péter koponyáját, kialakult egy szubdurális hematóma. Azt viszonylag gyorsan sikerült eltávolítanunk, de a továbbiakban rajta múlik minden. Meglátjuk..
--Ez, most akkor, kóma? – kérdezte a nő, és úgy mondta ki a szót, mintha égetne, mintha a betűk, mely hangokká lettek a szája által, szikrákat szórna, átkot hozna magával, és kárhozatot.
--Tartós eszméletvesztés, és akár kóma is lehet, igen - erősítette meg az orvos.
--És meddig? – kérdezte elhalóan a nő, de igazából nem is várt választ. Lerogyott a zsilip szoba egyszerű fapadjára, és üres tekintettel meredt maga elé.
--Nem tudom asszonyom- válaszolta az orvos, és távozóban bátorítóan megveregette a nő vállát.
***
Az Uzsorás kikerekedett szemmel bámult a monitorra. Bankszámlájára több mint háromszázezer forintnyi jóváírás érkezett. Látta az összeghez tartozó nevet és azonnal a telefonjához nyúlt. A vonal csengett, de egy nő vette fel a telefont.
--Ez Varga Péter telefonja, sajnos nem tudom őt adni, balesetet szenvedett. Miben segíthetek?
Az Uzsorás várt egy pillanatot, és bontotta a vonalat.
( A történet valós tényeken alapul, annyiban legalábbis, hogy újra felbukkant a tölcsérzuzmó Győr-Moson-Sopron megyében, az Őrség után most Bezenyén / Kisalföld napilap 2021. jan. 10. / Valóban mutatós, különleges kis növény… )
|