Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: Látomás

, 52 olvasás, Borsosirénke , 3 hozzászólás

Gondolat

Arcomat a barna ablakkeretnek támasztva kémlelek kifelé.
- Istenem, milyen boldog gyermek voltam itt!

A piros szőlők a lugasról ma is a szánkba lógnak, mint régen,
de már semmi nem ugyanaz… Én felnőtt vagyok, a Nagymama pedig elment…
Itt az udvaron látom alakját, - amint a csirkéket hívja.
Fején a megszokott fekete kendő, a ráncos szoknya előtti köténykéből
magot szór nekik. Az ablak előtti asztalkán tejes köcsög álldogál.
A kecskék itt lehetnek valahol, a kicsik panaszos mekegését hallom.
Hogy szerettem a kecsketejet, melegen, habosan!
A gémeskút, meg itatóvályú még meg van. A lovak, meg a tehenek hiányoznak.
Az istálló körül ludak, kacsák, és sok baromfi kapirgál.
A szalmakazal is a helyén van, sokat játszottam az árnyékában.
Nagymama esténként meggyújtotta a petróleumlámpát.
Levette a kendőjét, és letérdelve imádkozott.
Tőle tanultam első imám, s hogy Isten gondot visel ránk!
Haja fehér, arca és kezei ráncosak, gyermekeiért és unokáiért imádkozik.

Az ablakkeretnek támaszkodva nézek kifelé és folynak a könnyeim…
Hiába fogalmazódnak meg bennem a kérdések, már nincs kinek feltenni.
Már csak egy kőkereszthez mehetek oda.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Prózavers
· Írta: Borsosirénke
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 2
Kereső robot: 19
Összes: 40
Jelenlévők:
 · hegeanna
 · Sutyi


Page generated in 0.042 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz