Suhan mellettem a táj,
Elmosódott, őszbe borult fák,
De talán nem csak kintre költözött a tél,
Hanem bentre.. a szívünkben él.
Nem a levegő fagyos körülöttünk,
Hanem a ridegség, mi belénk költözött,
Nem a fagy kékíti bőrünket, hogy fájjon,
Hanem a szótlanság, hogy nem jön hang a szájon.
Megvető tekintetek fonnak körbe,
Ringatózunk az idegenség ölébe,
Hiába a hangzavar, ha csak a csend ordít,
A fájdalom nem enged, lágyan ölelve szorít.