Mozdulatlan, csupasz ágak közül
alig vet fényt lenyugvó lábnyomán,
végtelen harmatot szitál körül
az ágvégekről halkan és sután.
Vágtat a szél, suhanva átrohan,
hol mély árkot vés az emlékezés,
lehunyt szemekkel éreztem tompán,
oszlik szét és ül rá a feledés.
Érzem az időt - hogy tud peregni!
Tudom, már nem fog rám tekinteni,
zamata sincs a szónak, úgy tartom
viszonzatlan érzelem; s a parton
áll széles e világban, kémlelem,
hogy merül el a hév és szerelem.