Már gondolatban magasan szállok,
de mindig van aki vissza ránt ott,
ahol már minden olyan szép és jó,
ahol nincs semmi sértő, bántó szó,
ahol minden percben könnyek hullanak,
de örömkönnyek azok.
Egy pillanatnak töredék része alatt,
érzem testem ahogy táncol.
A boldogság és álom keveredése maradt,
amit vágyok, ott, arra járok.
De ébredek?
Vagy egy Őrangyal?
A Pokolból sosem engednek,
amíg csak tudnak vissza vezetnek.
Ne érezzem túl szabadnak, boldognak
az élet egy pillanatát sem,
csak érezzem a fájdalmat, a bánatot,
hogy jobb emberré sosem válhatok!?