Ujjaimmal dobolok az asztalon.
Könnyezem. Most jó így.
Hagyom.
Csak egy megfáradt sóhajtás a hangom.
Kint csak a sötét,
ha kinéznék az ablakon.
De nem nézek.
Hagyom.
Kerestelek.
Mindenhol.
Kereslek.
De a lelkem fáj nagyon,
mert csak idegeneket látok.
Hagyom.
Mondd hol vagy?
Jól vagy?
Imám meghallgattatott?
Ügye újra él a vászon?
Hideg van, sötét, fázom.
Hagyom.
Akiben hinni tudsz, megtaláltad a társad?
Úgy megérdemled,
miért fáj néha mégis nagyon,
hogy nem én vagyok,
aki várhat téged otthon.
Ügye az árnyaiddal leszámoltál végleg?
Mondd, hogy a gonosz, a semmivé lett.
Kerestelek.
De a világ, csak kinevet.
Tudom, te értettél,
ügye tudod, hiszed már,
hogy az igazat mondtam neked.
Kerestelek.
A poharat az asztalom hagyom.
Hiányzol nagyon.
Hagyom.