Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kerestelek

, 323 olvasás, Michaelo , 1 hozzászólás

Bánat

Ujjaimmal dobolok az asztalon.
Könnyezem. Most jó így.
Hagyom.
Csak egy megfáradt sóhajtás a hangom.
Kint csak a sötét,
ha kinéznék az ablakon.
De nem nézek.
Hagyom.

Kerestelek.
Mindenhol.
Kereslek.
De a lelkem fáj nagyon,
mert csak idegeneket látok.
Hagyom.

Mondd hol vagy?
Jól vagy?
Imám meghallgattatott?
Ügye újra él a vászon?
Hideg van, sötét, fázom.
Hagyom.

Akiben hinni tudsz, megtaláltad a társad?
Úgy megérdemled,
miért fáj néha mégis nagyon,
hogy nem én vagyok,
aki várhat téged otthon.

Ügye az árnyaiddal leszámoltál végleg?
Mondd, hogy a gonosz, a semmivé lett.

Kerestelek.
De a világ, csak kinevet.
Tudom, te értettél,
ügye tudod, hiszed már,
hogy az igazat mondtam neked.

Kerestelek.
A poharat az asztalom hagyom.
Hiányzol nagyon.
Hagyom.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Michaelo
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 59
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 85

Page generated in 0.0715 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz