Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hetedik Levelem: Lélek és üresség

, 301 olvasás, Friedrich , 7 hozzászólás

Álom

Bámultam Őt szobám ürességében,
ahogy meredt és ijedt tekintete,
ugyanúgy reám szegődött.
Ismertem valahonnét, láttam már,
de csak gondolatok száza járta át a fejemet,
Ami majd szét robbant.
Fakó fény borította el,
biztos valamiféle szellem gondoltam.
Én magam voltam!
Ki másnak is lehet oly vágyakozó tekintete,
hogy megismerje az ismeretlent?
Kinek borulhat-e félelemben szíve,
ha nem saját magamnak?
És kinek ismerhetem fel csendjét?
Amely megszólal a hangok helyett,
-Nem vagy egyedül.
Soha nem is voltam!
Félelemben tiport lelkemet bámultam,
önmagamban...
S, egy könnycseppben adtam választ,
Minden kérdésére...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: Friedrich
· Jóváhagyta: Destiny


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 80
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0858 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz