Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Őszes(t)

, 50 olvasás, esteban , 6 hozzászólás

Gondolat

Az ötödiken a kozmosz vakolata hull,
Villódzó porteste zajköddé alakul.
A távolban vonathang halkul monoton,
sínek visznek át felnőttes gyermekkoromon.
Erkélyajtóm, akár e szív, nyitva résnyire,
nem látom, hová férhetne be a létige.
Terpeszben áll a világ, comb-ínja megfeszül,
szikár ív-derekán felhős vattagóc a tüll.
Nyugton eszmél rá, már őszbe süppedt térdig,
Rozsdarőt bőrét gesztenyebombák érik.
Vállain fehérarany fényt csillant a hold,
a nyár s az ifjúság is csak egy délután volt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: esteban
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 21
Összes: 31

Page generated in 0.0409 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz