Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Bámullak

, 56 olvasás, stikszsandor , 0 hozzászólás

Szerelem

Fáradtan fekszem.
Az éjszaka sötétje perzseli ráncos arcom,
A sorsról gondolkodom.
A sorsról, ami régen
A viharos elmúlást jelentette,
És most ajándékba adott nékem.

Bámulom a csendet.
Fényei cikáznak szemeimben,
És a fények lassan összeállnak,
Gyönyörű alakoddá válnak.
Nem mozdulok, hogy képzeletem
El ne űzze sípoló lélegzetem.

Bámullak óvatosan.
Olyan álom vagy, akiért a férfiak
Országokat igáznak le,
És utána ódákat írnak hozzád,
Mert a remény, amit nyújtasz,
Azzal mindenkit lángra gyújtasz.

Figyelem magam.
Mikor már mindent láttam,
Mikor már mindent tapasztaltam,
Mikor minden összefolyik,
Mikor már semmi sem érdekel,
Az a sors játéka velem.

Figyelem magam.
Mikor hazudnám a szerelmem,
Mikor meghal ember, a lelkem,
Mikor elveszítem önmagam,
Mikor a gyűlölet magva kifakad,
Az a sors játéka velem.

De ez a sors rendelt mellém,
Ez adott ajándékba nekem,
Hogy ne pazaroljam az életem.
Keresem az értelmét, hogy
Mit higgyek erről,
Mit akar, csak játszik velem?

Bámullak óvatosan.
Régen a szer volt az életem,
Most te vagy a szerem,
A szerem, az életem.
Úgy óvnálak, hogy ne múlj,
Ne tűnj el sosem szerelem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: stikszsandor
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 30
Összes: 39

Page generated in 0.0431 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz