Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fénylő alabástrom

, 222 olvasás, nagyvendel , 0 hozzászólás

Gondolat

Szoborrá vetkező
fényes alabástrom,
megcsillanó fénye,
királyi paláston,
véres, aranyos koronákon,
csillagok rőt fénye,
ragyog a napsugáron.

Ha alkot a szobrász,
egyszerű a terve,
csak a felesleget
kell majd levernie.

Kemény legyen a szerszám
éle, és hegye,
vésni lehessen vele,
nem kell ezzel szenvednie,
az eredményre kell figyelmeznie.

Az író embernek is
elmegy már a kedve,
ha a tolla folyik,
vagy kifogyott tintás üvege,
nem figyelhet maradéktalanul
a megkezdett versezetre.

Hogy folytatni tudja
a gondolatmenetet,
koromból s vérből
friss tintát kevert,
fekete betűkkel
írja a verset,
hófehér papírlapon,
mindkét komoly szín
nyomot hagy a gondolaton,
és a megérlelt
megrágott szavakon.

Alabástrom színű papírról
áradnak a nehéz sorok,
rögzülnek keményen
évszázados gondok,
könnyes szemű asszonyok arcán
fáradtan guruló
keserű könny csorog,
felivódik derekukra
kéjesen simuló
szoknyájuk ráncán,
s feszülő pruszlikon.

Messziről tárogató hangja regél,
elhalkuló távolról szép igazán,
vágyott szabadság dala száll,
mélyen öblös hangján,
bizakodó mosoly suhan át,
nehéz sorsú emberek
alabástrom orcáján.



Megjegyzés: Trianonról merengő gondolatok
2020. május 26.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 86
Jelenlévők:
 · Francesca
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0699 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz