Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Múlik az idő

, 26 olvasás, nagyvendel , 0 hozzászólás

Gondolat

Megállíthatatlanul múlik az idő.

Az pont úgy esett,
hogy házunkkal szemben
egy templom tornya meredez,
s legtetején
toronyóra jár,
mégsem halad tovább.

Udvarunkról mindenki odalát,
de néha köd takarja el,
s ha nincs nálam
kedvenc zsebórám,
megnézem momentán
a két alkalmasság hogyan vág.

Ha a mutató egy vonalba áll,
pont hat órára jár,
ha könyékben hajlik a cájg,
három, vagy kilenc lehet,
de ha szerelmi kéjjel egymást takarják,
kicsi a naggyal enyelegve,
a Nap is delelőre hág.

Telefonunk mellett
homokóra pereg,
méri a beszélt perceket,
teraszunkon napóra árnyéka
igyekszik a fény után,
bent ütős fali óra
hangja csendül réveteg,
messzire hallatszik
harangszava ha búg,
húzza láncát a súly,
forog tengelyén a fogaskerék,
s néha kivágja ajtaját
a mélabús kakukk.

Ha kimerül az elem,
megáll a ketyegés,
nem riaszt a Wekker,
néma a csengetés,
ám a homok tovább pereg,
szürkén az üvegen,
a napóra is elveszejti
árnyéka erejét,
hogyha eljön a sötétség.

Rég volt mikor láttam még
a toronyóra láncát is,
mamár a tornyot sem látom,
hályog ül a szürke homályon,
csak a harang kongását számolom,
éjjelen, és nappalon át,
messzire üzen
alvónak, és vaknak egyaránt,
szinte egyre megy,
mikor kizúdul a rácson,
barna zsalugáton,
ha dallam csendül a kalapácson,
mennyire rohan az idő,
fájó keservvel konstatálom,
ami elmúlt emlék marad,
örökre elszalad a pillanat.



2020. május 18.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: nagyvendel
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 23

Page generated in 0.0562 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz