Navigáció


RSS: összes ·




Szonett: Felhőterelő

, 61 olvasás, hazocsa , 0 hozzászólás

Természet

Most elárulom néked. Van egy kutyám,
füttyöm meghallja, nyájat megfordítja.
Olykor, hatalmával dacolnak bután.
Ha egy ostoba haragját ki vívja.

Még magas templomtorony is letérdel,
Ház megrogyva a tetőt elereszti.
Vén tölgy megtörve megbocsájtást kérlel!
Tó kicsapva, partot medernek veszi.

Felhőnyáj megretten, szalad, ahogy bír,
félve, vatta pamacsként tülekednek.
Pattogtatom a sallangos ostorom.

Égaljra önti színét az alkonypír.
Gomolygó félelmük vakítva reszket,
könnyeikért a kutyám visszafogom.

Megbocsájtó mosoly önti el arcom.
Egyre ritkulnak az eső cseppek,
A felhőnyájam már csendben, titkon sír.

Terelőm tovább az eget nem veri,
lég lassan megtelik aranyló fénnyel.
Buksi farkcsóválva, parancsom lesi.
"Finoman hajtsad a felhőket széjjel! "

Lassan kitisztul már az égbolt csíkja,
kutyám odább leheli őket puhán.
Nézd, ott felragyog a szivárvány hídja,
és napfényt ölt az ázott táj Budán.



Megjegyzés:
Szonettverseny téma: Felhő
Hampuk Zoltán
Kumdar (képzeletvilág), 2020. április 8.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Szonett
· Írta: hazocsa
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 21

Page generated in 0.0455 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz