Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Ahol a nap mindig korábban kel - 11. rész

, 66 olvasás, Sutyi , 0 hozzászólás

Ezerszín

Viszolygással kerülgette a piac betonjára kitett műanyag ládákban pihegő állatokat. A hatalmas, rücskös bőrű békák biztosan nehezen viselték a páratelt szubtrópusi meleget, mely már ilyentájt, áprilisban néha kibírhatatlan volt. Az árus időnként egy slagból vizet locsolt rájuk, s a víz koszos pocsolyákat képezett a hepehupás betonon. Kicsit odébb, egy deszkából készült, repedezett asztallap jótékony árnyékában egy ketrecben, fekete tollú tyúkok káráltak. Ennek a különleges tyúkfajtának nemcsak a tolla, hanem a szervei és a húsa is fekete volt. Ázsiában mágikus erőt tulajdonítottak neki, így szívesen fogyasztották. Itt helyben ki is végezték és feldarabolták a megvásárolt állatokat a nem túl bizalomkeltő deszkalapon, melyet talán soha nem mostak tisztára.

A horrorisztikus jelenetektől eltekintve, imádta a Traffic Centernél lévő piac színes, nyüzsgő forgatagát. Minden egyes alkalommal rácsodálkozott a buja színekben tobzódó, fura formájú, különös illatú gyümölcsökre, zöldségekre.
Az árusok harsányak és szinte tolakodóak voltak. Gyakran kijöttek a stand mögül, és szinte az arcába tolva kínálták portékáikat, de nem lehetett rájuk haragudni, mert közben rendületlenül mosolyogtak, s ha vásárolt bármit, mindig adtak ráadást is.

A piac az a hely volt, ami már kislányként is elbűvölte...

A falusi futballpálya lekerített részén kora tavasszal állatvásárt tartottak. Az apja minden évben ilyentájt vásárolt választási malacot nyolc-tíz darabot. A pékségben rengeteg volt a hulladék, amely jól tartotta, s legalább százhúsz kilósra gömbölyítette őket.
A nézelődés végeztével az egyik lovasszekérnél sokáig ácsorogtak, majd hosszas diskurzus után az apja a szekér mellett ácsorgó gazda tenyerébe csapott. Tudta, hogy ezután elindulhatnak haza, csak útközben még betérnek a kocsmába áldomást inni.
Szombati nap volt, s a sarki kocsma a délelőtt ellenére is dugig volt vendégekkel. Amikor kinyitották az ajtót, az apja bal kezével gyengéden a lapockájára helyezte a tenyerét, s maga előtt betolta a helyiségbe, a jobb kezével pedig üdvözlésképpen levette a kalapját.
A pultot már jócskán kapatos legények támasztották, s a levegő füstös és áporodott volt.
– Jó napot Tóni bátyám-köszöntötte a kocsmáros az apját, s egy csöndesebb, sarokban álló asztal felé terelte őket.
Apja biccentett a fejével, majd harsány torokköszörülés után megszólalt:
– Józsikám, két nagy pohár fröccsöt nekünk, és egy jaffa szörpöt kérnénk a lánykámnak-mutatott rám, mintha ez egyből nem lett volna nyilvánvaló.
Ezért már érdemes volt végig ácsorogni a piacon a délelőttöt, mert a jaffa szörp egészen más volt mint a házi szörpök, hiszen narancsot is csak hébe-hóba kóstoltak, úgy karácsony táján. Elhelyezkedett a széken, amelyről még nem ért le a lába, s unalmában sűrű láblógatásba kezdett, miközben azért sandán bámulta a pultot, ahol a kocsmáros éppen a szódásüvegből spriccelte a pohár aljára öntött méz-sárga szörpre a szódát. Jó messziről, ferdén tartva a poharat, hogy a szörp atomi részecskéi is vad táncba kezdtek a buborékokkal. Amikor elé tették az italt, még hosszú percekig a pohár széléhez nyomott orral élvezte a szokatlanul különleges illatot, s az orra hegyén szétpukkanó buborékokat...

Megrakott szatyrokkal szállt fel a mikrobuszra, amely már eléggé tömött volt. Valószínűleg a főleg nagymama korú kínai asszonyok is ilyenkor délelőtt vásároltak. Egy nő mosolyogva kínált helyet maga mellett, miközben a műanyag zacskóban fickándozó békát a lábához ejtette.

Már több, mint egy hónapja éltek Kanton külvárosában, a mesterséges tavakkal körbevett kis szigeten Phoenix Islandon, melyet körgyűrűként ölelt át Phoenix City.
A csodálatos kis szigetre az egyik német kolléga Stephan, és kínai felesége, Xiu révén találtak.
Már az első látogatásukkor elbűvölte a hely. Szerelem volt első látásra, s azonnal eldöntötte, hogy nem a tizenkétmilliós város forgatagában, hanem csakis itt akar élni.
Az egzotikus növényekkel szegélyezett utak mentén európai szemnek kissé szokatlan épületek sorakoztak, inkább modernek, mint hagyománytisztelők, némi kínai építészeti jeggyel keverve.
A tóparton álló kétszintes villák apró kertjében a dúsan burjánzó növényzet mellett patakok, felettük átívelő miniatűr hidak, és sok helyen szobrok is voltak.
Ők egy százhat négyzetméteres lakást béreltek.

A Street2 volt az ő utcájuk, de mielőtt bekanyarodott volna, a sarkon álló Easy Reach Café felé vette az irányt. De nem a teraszon ült le, hanem inkább a klimatizált belső helyiségben az ablak melletti törzsasztalához. Innen rálátott a tóra, ahol a hatalmas lótuszok ringtak az enyhén fodrozódó hullámok hátán.
Éppen csak lepakolta az asztal lábához a szatyrokat, máris megpillantotta Shazout a tulajdonost, amint feléje tartott a kezében a párolgó, illatos jázmin teával.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Sutyi
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 0
Kereső robot: 20
Összes: 33

Page generated in 0.0649 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz