Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Pusztulás

, 109 olvasás, Magyar Anita , 5 hozzászólás

Bánat

Ledobja csonthéjas ruháját a Föld,
puha teste mállni kezd a légben,
kikopott oldalát égeti a Nap,
lassan nem látszik a térben.

Egy cseppnyi darabja marad,
tovaszáll, a szél sodorja el
a hörgő vihar pusztító ködéből,
a világ haragja mindent elnyel.

Mi volt rajta, az most nincs,
a létezés temetése vagyon,
eltűnik az élet, vége a virágzásnak,
ez itt nem más, mint pusztulás.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Magyar Anita
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 15
Összes: 25

Page generated in 0.0365 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz