Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Rákos beteg utolsó sóhaja

, 370 olvasás, Magyar Anita , 7 hozzászólás

Halál

A betegség szürke árnyéka
kiszívja belőlem a színeket,
álmaim szivárványán
bennem minden fekete lett.

Hideg ágyamon levetettem ráncaim
- befedte az érdes takaró -
lelkem olykor a mennybe felér,
a reménysugár már hiábavaló.

Folyóként áramlik a gondolat,
- sodródva az útvesztők között -
apránként pusztításba kezd
meszes csontjaim mögött.

Sír a kín a mulandó időben,
forró ólomként ömlik a vérbe,
lassan és biztosan rombolja énem,
sóhajom vénát szakít az érbe.

Morfium nem gyógyír, nem megoldás,
minden korty a halál horgán akad,
csikorog fogam az elkopott zománcon,
mikor tompulva érkezik az újabb adag.

Engedelmesen harcol a testem,
már szétszórta petéit a kór,
zsibbasztó hatása fölém kerekedett,
vége, nem lóg belőlem több zsinór.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Vers
· Írta: Magyar Anita
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 61
Regisztrált: 0
Kereső robot: 23
Összes: 84

Page generated in 0.0687 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz