Némaság takar be hideg éjjelen.
Magányba űzöl és dühös hideged csontomba mar..
Ha szerettél is már magadban hagyod messzire repül az a szerelmes angyal aki egykor szárnyat is adott.
Ha rossz is voltam, hited mindíg én etettem és lelkemből itattam lelked vadjait. Kiszáradt meder vagyok, ami vízét keresi de por maradt csak furcsa földemen.
Vége. Egy fejezet, egy stáció volt talán csak.
Sorsom mégis érintette sorsodat.. Szerelembe, orgazmusban veled, értünk. Szebb nem lehetett, ezért össze törtem üveg szívedet.
Nincs több szó. Csak betűk tengere.. Ide zárlak örökül, magamnak.. Mert itt és most még szerethetlek.
Nem hazudok többé, hiszen már nem is vagy...