A hegy nagysága mozog, meginog,
Felette a vihar vad és konok.
Villámok mennydőrgés súlya rajta,
Megnyílt ég viz könnyeit hullatja.
Sebesen zúg a folyó lefele,
Zajjal csörtet rombóló ereje.
Pusztítva váj utakat mélyebbre,
Nem jár a természetnek kedvére.
Félelem érződik, feltámadt szél,
Fák lombjait kopaszítja ezért.
Ahogy "fodrásznak" képzeli magát,
A táj szürrealísta képben áll.
Még dolgozik ereje teljében,
Ha lenyugszik, tán megtér békésen.
Várja már természet, hegy az erdő,
Mikor a jó idő megint el jő.
A természet nyugtalan öröklét,
Elhagyta fájdalmában reményét.
Szomorúan vár csendet, nyugalmat,
Ahogy küzd élet, látni minden nap.