Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Már megbékéltem volna

, 272 olvasás, Kasperl , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Emlékeim a múlt mély kútjába hullnak,
néhány még fel-felötlik, s szívbe hatol,
rémlik, hogy egyszer éltem és ember voltam,
aki szíre-szóra könnyen nem hajol,
de immár feledve, véget ér a dal,
s ha volt érdemem, már mind érvénytelen.

Nem kegyelmezek hibáimnak utólag,
mert sokszor buktam, voltam sikertelen,
s voltam népszerű, de sosem voltam gazdag,
gyakran fordult a sors szédítőn velem,
olykor a porba alázva meggyötört,
máskor kapukat tárva tovább lökött.

Még süt rám a nap és a csillagom ragyog
elérhetetlenül a felhők között,
megbékéltem azzal, hogy túlélő vagyok,
úgy hittem, már nincsen senkivel pöröm,
mégis, egy új korszak ismét ránk tiport,
és vén harcosként újfent hadba szálltam.

Dühít, ha a pénz beszél s az ember szorong,
a lelketlenség dúl, s a bűn lesz erény,
a nép kifosztva és kábítva tántorog,
a hatalom ellen szólni is merény.
Rég megbékéltem volna már a sorssal,
ha az ember nem lenne újra szolga.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Kasperl
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 314
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 344
Jelenlévők:
 · oprae


Page generated in 0.2486 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz