Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Bárcsak fájna

, 40 olvasás, Ágoston Etelka , 3 hozzászólás

Magány

Gyökeret vert a múlt
szikla-szívembe,
mint párnátlan csontkéz,
úgy markolja körbe a magány,
s morzsolja lassan szürke homokká.
Nedvtelen, kiapadt erek lelnek
falában temetkezési helyre,
nem ver már rég az élet
titkos taktusa benne.
Talán újra élénken verne,
ha olyan őrült jazzdobosra lelne,
aki belé még tüzet lehelne.
Megszállottan ütné,
mígnem a szinusz-ritmus
az övével rezonálna,
s a kőszív végre meleg húsként
marcangolhatóvá válna.
Ó, bárcsak fájna!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Ágoston Etelka
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 36
Jelenlévők:
 · galamboki


Page generated in 0.0424 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz