Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ősz az avarban

, 40 olvasás, Tiberius , 4 hozzászólás

Szerelem

Virágok nyíltak az útszélen, amerre jártam,
daloltam ifjú boldogságomban.
Nem törődtem azzal, hogy a világ kerek,
nekem lapos volt, és néha meredek...

Mindenkit boldognak láttam, mert boldog
voltam én, egy lányt szerettem, kinek
szíve az enyém. Barangoltunk a boldogságunk
mezején, a napnak legszebb delén.

Csak ketten voltunk, senki más, nem láttunk,
nem hallottunk mást, csak egymás sóhaját.
Aminél szebbet elképzelni se lehet, a boldogság
elérte szerelmes szívünket!

Te mondtad, ölelj, miénk a világ, én öleltelek,
hallgatva dobogó szívedet.
Senki nem lehetett boldogabb ezen a föld-kereken,
ami nekem lapos volt és néha meredek...

Utam visszavitt a régi avarba, hol a virágok
sápadt színei emlékeztettek arra, hogy
valahol itt, a boldogság kerülgetett minket,
amit elfújt a szél, mint a sárga leveleket...


Megjegyzés: Ágoston Tibor

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Tiberius
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 2
Kereső robot: 9
Összes: 21
Jelenlévők:
 · Bánfai Zsolt
 · boszorka


Page generated in 0.023 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz