Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Géza

, 42 olvasás, Öreg , 4 hozzászólás

Ezek vagyunk

Orsós Géza honvéd a nagyatádi laktanyában szolgált harckocsizóként, a múlt század nyolcvanas éveinek elején. A zászlóaljnál mindenki ismerte és kedvelte. Parancsnokai is a keresztnevén szólították. Kerek arcú, tankosnak kissé magas, esetlen mozgású legény volt. Karja, lába mintha lazán lett volna testéhez fércelve. Gyakran szerzett kék foltokat a harckocsi szűk, csupa fém belsejében. Észből nem kapott sokat, viszont a Sors kárpótolta azzal, hogy a szívét telerakta szeretettel, jó szándékkal. Valószínűleg ő volt Svejk reinkarnációja. Az írnokok mindig olyan szolgálatra osztották be, amelyhez nem kellett fegyver, lőszer. Konyhai munkára, „belső szolgálatba”. 24 órán keresztül ült a hosszú folyosón, a napos-asztalnál, és teli torokból, meglepően tisztán énekelt: - „ A tini tini lány, meg a tini tini srác… ” Nem szólt rá senki. Eleinte ugratták, ám ő saját magán is olyan jóízűen tudott nevetni, hogy az a leggonoszabb tréfamestereknek is kedvét szegte.
A nyáron esedékes víz alatti átkelés-gyakorlat előkészületeit már áprilisban elkezdték. Az első lépések egyike volt, hogy a legénységnek egy kezdetleges légzőkészülékkel le kellett merülnie egy medencébe. A kiképzést Géza szakaszparancsnoka, Fehér főtörzsőrmester vezette. A katonák Pókinak nevezték a háta mögött, nagy, előreálló metszőfogfa miatt. Mondván, hogy ki tudja harapni a pókot a sarokból. Tudta, és nem bánta. Ez nem gúnynév volt, inkább becenév. Csak azok az elöljárók kaptak, akik valóban elöl jártak, a sorállomány felnézett rájuk. A részegesek, önkényeskedők nem.
A katonák álltak a medence mellett, és mindig a soron következő vette fel az egyetlen légzőkészüléket. Géza előtt még öten álltak, mikor Fehér főtörzs mintegy mellékesen megkérdezte:
- Géza. Tud maga úszni?
- Nem tudom, még sohasem próbáltam.
Azzal beleugrott a három méter mély medencébe, és rögtön el is merült. Fehér főtörzs felöltözve, oldalfegyverrel, bakancsban habozás nélkül utána ugrott. Géza egy fejjel magasabb, és legalább tizenöt kilóval nehezebb volt parancsnokánál. Birkózni kezdtek a víz alatt. Póki próbált szabadulni, de Géza halálfélelmében olyan görcsösen fogta, hogy mozdulni sem tudott. A többiek dermedten nézték a küzdelmet. Hajszál híján mindketten odavesztek, mikor végre valaki felocsúdott, és a medencébe ugrott. Aztán még néhányan, és közös erővel partra húzták őket. Gézának kificamodott a válla. A következő három hetet a gyengélkedőn töltötte. Póki jó katona volt, keményfából faragták. Pillanatok alatt összeszedte magát, és folytatta a kiképzést.
Mire Géza visszament a gyengélkedőről és a négy nap szabadságról, amit a bátorságáért kapott, a hétköznapok elmosták a medencés kaland emlékét. A víz alatti átkelésig már csak néhány nap volt. A tisztek, tiszthelyettesek idegesek voltak, és idegesítették a sorkatonákat is. Géza kereste az alkalmat, hogy Fehér főtörzsnek köszönetet mondjon. Hosszú beszéddel készült. Nagy, döcögős betűkkel felírta mondanivalóját egy kitépett füzetlapra. Többször megkörnyékezte, de Póki mindig rohant: - Ne most! – Majd máskor! Elárvultan állt, kezében a gyűrött, kockás lappal.
- Gyere. – Bökte oldalba Márkus őrvezető, az apró, vigyori, szeplős harckocsivezető. Az ország másik végéből, Szabolcsból vonult be. A szabadságaiból két napot mindig vonatokon, vasútállomásokon töltött.
- Lemegyünk a kantinba. Iszunk egy szőke kólát.
- Én barna kólát kérek. – Mosolyodott el Géza.
- „Feszt” üldözöd Pókit azzal a papírral. Mi áll benne?
- Semmi.
Zsebre tett kézzel ballagtak. Fehér főtörzs jött velük szembe, kettesével szedve a lépcsőfokokat.
- Bevarrjam a zsebét, katona?! Ugorjon ki belőle! – Dörrent rájuk anélkül, hogy megállt volna.
A gyakorlat rendben lezajlott. A leszerelésig hátralévő napok ólomlábakon vánszorogtak. Végül levagdosták a „centit”, és augusztusban a többi öreg katonával együtt, Géza is leszerelt. Pókival nem sikerült beszélnie. Nem is nagyon igyekezett, a papír is elkallódott.

Néhány évvel később a zászlóalj, késő ősszel, tíznapos hadgyakorlaton vett részt a Bakonyban. Kilenc napig szakadt az eső, a tizediken feltámadt az északi szél. Fehér főtörzsőrmester egy elakadt teherautó mentésénél segédkezett. A kocsi hat kereke egy helyben forgott, szórta a sarat a körülötte állókra. Egyre mélyebbre ásta be magát, míg végül követ talált, és hirtelen meglódult. Kifarolt, és a platójával Pókit nekinyomta egy fának. A szájából ömlött a vér. Orvos nem volt a közelben, csak felcser. Bevitték a veszprémi kórházba, ott megoperálták, a negyedik napon megtért őseihez. A Hadsereg saját halottjának tekintette, és a szokásnak megfelelően, előléptette alhadnaggyá.
A hír Gézához is eljutott. Szinte belebetegedett. Megkövülten állt, és csak azt motyogta:
- Meg sem köszöntem.

Géza mára már öregember. Leszerelés után a helyi téglagyárban helyezkedett el, onnan is ment nyugdíjba. Megházasodott, született két gyermeke. Kis somogyi faluját csak egyszer hagyta el hosszabb időre, mikor felnőtt gyerekeik elvitték szüleiket egy hétre a Balatonhoz. A vízbe nem mert belemenni, horgászni nem akart, sajnálta a halakat. Inkább csak üldögélt a parton fehér atlétatrikóban, mackónadrágban, szandálban. (Erre az alkalomra vásárolta őket.) Gyönyörködött a tóban, a túloldalon kéklő Badacsonyban.
Csendesen, eseménytelenül morzsolgatja napjait. Kivéve április kilencedikét. Aznap, minden évben felveszi az ünneplőruháját, felszáll a nyolc harminckettes buszra, beutazik Nagyatádra. Kiballag a temetőbe, és letesz egy szál virágot Fehér József alhadnagy elhanyagolt sírjára.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Öreg
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 22

Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz