Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fantom-Csók

, 40 olvasás, VDavid , 4 hozzászólás

Düh

Árnyékodat festem takaródra,
hisz tudom, nem takar már s óvja
álmunkból lett fagyott-lelkek temetőjén
egy elszáradt rózsa.

Árnyék-leheleted
érzem az éjféli holdvilágban,
sóvárgó tekintetem
álmaimba többet nem engedem.

Libabőrt pörköl minden éjjel
a kialudt lángod,
hátamon fantom-csókod
ablakomon kisurrant, utolsó hazugságod.

Gyakran temetném lelkem
a pokolnak izzó katlanába,
miközben bőrig áznék
vérpermet-fröccsenő cseppek záporában.

Miket hullatna,
Ki testedbe testnedvet enged,
vonyítva lehelné majd az utolsó percet,
mit betárazva, szíve a szívedbe enged.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Düh
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 21

Page generated in 0.043 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz