Navigáció


RSS: összes ·




Novella: LoLove - League of Love 1. rész

, 72 olvasás, Min Hana , 0 hozzászólás

Szerelem

1. fejezet - Kezdet

- Ébresztő! - szólt be anya a szobámba egy átlagos hétköznap, ám az ágy hívogató érzése erőteljesebbnek bizonyult, még anya szavánál is, így még mindig a takaróm alatt próbáltam magamban azt kívánni, hogy bárcsak hétvége lenne. Ám, mivel ez nem lehetséges, így anya türelmetlen hangját hallottam meg ismét arra „ösztönözve”, hogy kelljek fel.

- Jó, jó! Már fent vagyok - nyavalyogtam egy ásítás kíséretében, majd kómás fejjel felültem az ágyamban és próbáltam valamennyire erőt csiholni magamba, ahhoz felkeljek, ami sikerült is pár perc elteltével. Papucsomba belebújva ballagtam el a fürdőszobáig, közben azon gondolkozván, hogy milyen jó lenne egy kicsit játszani iskola előtt a LoL-on. Sok reggelen eszembe szokott jutni ez a gondolat, de mindig elvetettem magamban, hisz sosem tudnék késni az iskolából. Nem gondoltad volna, hogy ez a kettő párosult volna valakiben, nemde?
No, de térjünk is vissza a történetünkre. Miután megmostam az arcom, fogat mostam, majd visszamentem a szobámba és a szekrényből kivettem a ruhám, amit fel is vettem. Nem sokkal később, amikor már a hajamat is megcsináltam és egy leheletnyi sminket is felvarázsoltam magamra, kimentem a nappaliba, hogy felvegyem az iskolatáskámat.
- Szép napot és sok sikert! - mondta biztatóan, egy mosoly kíséretével anya miközben megölelt.
- Köszi! - mondtam, miközben viszonoztam ölelését és mosolyát, majd kiléptem a házból és elindultam gyalog az iskolába. Az úton madarak csicseregésével, az aranyló napfényének melengetésével, és olykor egy hűsítő szellővel megfűszerezve sétálgattam, ennek a nyugalmas környezetnek a bűvöletébe kerülve, mint akinek az égvilágon semmi problémája sincs. Ám ez nem volt teljesen igaz. Legbelül mindig is éreztem egy megnevezhetetlen dolog hiányát, amire sosem tudtam rájönni, hogy mi lehet az, így inkább elfedtem magam elől is a valódi igazságot. Ám, mivel sosem jöttem rá a hiány valódi válaszára, így inkább elfedtem magam elől az igazságot.

Mialatt sétáltam az iskolába, az úton mindenhol gyönyörű színekben pompázó szebbnél-szebb virágok nyíltak, amerre csak néztem. Nem csoda, hiszen április közepén járunk. Eme rendkívül kellemes időben, jó hangulattal feltöltődve léptem be az iskola épületébe, ahol is észrevettem a portás nénit, akinek mosolyogva köszöntem. Egy meleg mosoly kíséretében, viszonozta gesztusom, ám ennek ellenére úgy látom, mintha minden egyes reggel furcsállná kicsit, hogy ilyen korán érkezem suliba, mivel elég korán van még a becsöngőig, így csak alig néhány diák van már itt. Ennek ellenére, én töretlen kedvvel mentem felfelé az osztályba, ahol is csodaszép kovácsoltvas korláton simítva kezem mentem fel a lépcsőkön, közben megcsodálva az emelet fordulónál lévő elbűvölő ablakot, amin rengeteg fajta színen özönlöttek át a különböző színek, melyeknek minden árnyalata mintha más-más ódon történetet hordozna magában.

- Jó reggelt! – köszöntem fülig érő mosollyal az arcomon Dean-nak, amikor benyitottam a terembe és az asztalom felé vettem az irányom, ami középen legelöl volt.
- Jó reggelt... – hallottam meg Dean nyöszörgő hangát két karja alól, ugyanis hullafáradtan szinte rákenődött teljesen a padra - Kész a matek házid? – tette fel a kérdést, miután kipakoltam és a füzetembe kezdtem írogatni.
- Még pár feladat hiányzik belőle – válaszoltam hátrafordulás nélkül, miközben írtam.
- Ó, de jó... Remek... Akkor mástól kell elkérnem, hogy letudjam másolni... – sóhajtott fel, átfordulva másik oldalára nyugodtan, ám pár perc elteltével már hallottam mocorogni. Hátrapillantottam a vállam fölött, és akkor láttam meg, hogy mégiscsak nekilát a leckének, amit megmosolyogtam magamban. Ám Dean szorgalma nem igazán tartott sokáig. Hogy pontosak legyünk, egészen addig tartott, amíg a harmadik ember be nem lépett a terembe.
- David! David! Ugye megvan a matek házid? – támadta le szinte rögtön kérdésével odasietve, amint belépett a terembe a harmadik ember.
- Ja, kész van – felelte csak bambán pislogva David még a táskáját sem letéve.
- Add kölcsön, kérlek! – sürgette Dean, amire én csak elmosolyodva ingattam a fejem és kuncogtam magamban, mivel az izgulásom időközben tovaszállt, mert már kész lettem a házival.
- Öhm.. Ja, persze, adom – válaszolta még mindig kicsit értetlen arcot vágva David, majd lassan előkotorta táskájából a füzetét és átadta Dean-nek.
- Kösz-kösz! Majd meghálálom! – felelte sietősen, majd helyére igyekezett és villámgyorsasággal kezdte el másolni a pár oldalnyi házit. Nem sokkal később, az óra elkezdődése előtt szállingóztak be a többiek is, akik közül még jó páran kezdtek neki a matek házi másolásába szélsebesen, akárcsak nemrégiben Dean, aki mostanra már ismét nyugodtan fekszik padján telefonozgatva.

A nap további részében is ugyanaz történt, mint bármelyik másik napon. A percek és az órák is rendkívül lassan peregtek le egyre csak nehézkesebben, mint ahogyan egy homokszem átjut a homokóra szűk átjáróján, amikor is végre kicsöngettek az utolsó óráról is. Mindenki szélsebes gyorsasággal száguldott ki a teremből, mintha csak az olimpiára készülnének, kivéve én, aki szépen komótosan pakolt össze. Mire én elkészültem a haza indulással, addigra már az egész terem üresen állt, így hát egyedül mentem haza, ahol is a számítógépemhez tudtam ülni, hogy a nap fáradalmait kipihenjem egy kis LoL-ozással. Miután lepakoltam a cuccaim, már be is kapcsoltam a gépem és elindítottam rajta a LoL-t, ám amikor bejelentkeztem, akkor egy váratlan dolog történt, ami miatt nem tudtam elkezdeni játszani.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: Min Hana
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 215
Regisztrált: 2
Kereső robot: 34
Összes: 251
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.3144 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz