Harmatcseppek szállta ĺe, nálam
az udvarra, volt belőlük elégséges,
kaphattak belőlük zsenge füvek,
zöld levelek; ezüst tükör minden
kis csepp, magam látom benne.
Hajnali fény világított, látták, hova
mennek, oda korán megérkeztek,
s csendben, rendben letelepedtek.
Füves réten kaptak helyet, én is
odamentem, friss virágból csokrot
fűztem, s kedvesemnek vittem.
Megfürdött a nap fényében, hogy
az én kedvesem annál is szebb
legyen; ő fogadott, ajtót nyitott,
s csodálkozva látta: hát ez az én
ajtóm nem is volt bezárva!