Az asszonykám még szendereg,
lángban ég az arca,
csupa tűz az egész asszony,
lobog tüzes lángja.
Nyár eleje, nagy a meleg,
málnát szed a kertben,
kis tálkában összegyűjti,
s habot kavar nekem.
Mosolyog, a hangja trilláz,
megfürdik a fényben,
elmerülök mélyen benne,
ha a szemét nézem.
Az álmait féltve őrzöm,
hogy az nyugodt legyen,
lábujjakon jövök, megyek,
nehogy felébredjen!
Mosolyát és szíve hangját
magamban hordozom,
olyan vele az életem,
akárcsak egy álom!