Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Amikor megmozdult a papírangyal

, 42 olvasás, Ravain , 2 hozzászólás

Hit és vallás



Mikor János lenyomta a kilincset, még fogalma sem lehetett arról, hogy mivel találja szemben magát az ajtó mögött, de valahogy mégis érezte, nincs mitől tartania, jó helyen jár. A szoba berendezését még hírből sem lehetett fényűzőnek nevezni, hiszen mindössze egy kerekasztalból állt, körötte nyolc székkel. Persze az nagy mértékben javított az összképen, hogy csak az egyik volt üres, míg a többin számára jól ismert személyek ültek.
- Túl hamar jöttél. - szólalt meg egyikük.
- Most, hogy itt vagyok, úgy érzem túl későn. - felelte túláradó boldogsággal végigjártatva pillantását a szobában tartózkodókon, majd szépen sorban megölelte mindegyiküket.
- Mért pont tíz év múlva mozdítottad meg a papírangyalt? - kérdezte az utoljára megölelt nőtől, de egyelőre nem várt választ. - Tisztán emlékszem arra napra, amikor megbeszéltük, hogy... - hirtelen elcsuklott a hangja. - De inkább hagyjuk ezt most. - visszakozott zavartan.
- Folytasd bátran, már nem fájhat az emlékezés, hiszen itt vagy köztünk. - intett a nő a többiek felé.
- Ez igaz. - áradt szét békés mosolyl János arcán.
- Visszatérve a kérdésedre, megtudod a választ, ha barangolsz kicsit emlékékeid ösvényén. Talán indulj el attól a naptól, amelyiket az előbb megemlítetted.
János bólintott, és felmerült emlékeiben az a bizonyos nap, ami aztán kitörülhetetlenül végigkísérte hátralévő életében.

Akkor is belépett egy szobába, de ott „csak” Annára, feleségére lelt ágyban feküdve. Arcára halovány, de számára mégis oly kedves mosoly rajzolódott, mikor megpillantotta őt.
- Jó, hogy jössz. - szólalt meg neje halkan, kicsit nehézkesen ejtve ki a szavakat. - Valami fontosat meg kell beszélnünk.
- Hallgatlak. - ült le János az ágy szélére, és megfogta felesége kezét.
- A kis kétdimenziós angyalkánkról lenne szó. - pillantott Anna az éjjeliszekrényen álló, úgy 15 centi magas, papírból készült angyalra. - A jeladás részleteire még nem tértünk ki. Tehát, ha majd csak kicsit mozdítom meg, az „igent” jelent, ha pedig fel is borítom, az „nemet”.
- Rendben, de még nagyon korai erről beszélnünk.
- Tudom, hogy szíved szerint sosem felelnél mást, de egyikünk sem láthat a jövőbe, és napról napra egyre gyengébbnek érzem magam.
- Én még bízok abban, hogy meggyógyulsz, de, ha te feladtad már... - hagyta félbe a mondatot János mélységes szomorúsággal tekintve Annára.
- Szó sincs erről, bár attól tartok csodák nincsenek. Persze, ha megmozdítom majd a papírangyalt... - tett ugyanígy felesége, ám ő jelentőségteljes pillantás kíséretében.
Anna egy héttel később elhunyt, s ő attól kezdve minden nap leült az ágy szélére, és kérdéseket tett fel a papírangyalnak. Hiába nem jött válasz hosszú éveken át, nem adta fel, egyfajta rítussá vált számára, hogy kapcsolatra leljen a túlvilággal.

Pontosan tíz év telt el a szomorú esemény óta, mikor a szokásos „Itt vagy? ” kérdésére, mintha apró mozdulattal felelt volna az angyal. A huzat miatt nem lehetett, hiszen figyelt arra, hogy ilyenkor ajtó, ablak mindig csukva legyen, ráadásul odakint teljes szélcsend uralkodott. Elsőre nem akart hinni szemének, a józan ész azt diktálta csak képzelődik, mert annyira vágyott már erre az apró mozdulatra. De persze, egyben a remény épp csak pislákoló lángja is fellobbant szívében, hiszen mi van, ha mégis megérkezett a várva várt első jel?
- Kérlek mozdíts meg újra az angyalt, hogy biztos lehessek az itt létedben. - mondta egyre hevesebben dobogó szívvel, s úgy várta az újabb jelet, mintha élete függne tőle. Hosszú másodpercek teltek el, de nem történt semmi.
- Hát persze, hogy képzelődtem. - bólintott fanyar mosollyal, és már épp fel akart állni, hogy kimenjen a konyhába, de ekkor felborult a papírangyal!
- Vagyis nem képzelődtem? - kérdezte döbbenten, de feleletre nem várt, hiszen maga felboruló papírfigura volt a válasz.
Felállította az angyalt kis papír talpazatára, és máris jöhetett a következő kérdés.
- Tehát a lelked tovább él?
Most szinte nyomban érkezett a válasz, mert megrezdült a papírangyal. Ettől kezdve nem volt kétséges számára, hogy nincs egyedül a szobában. Bizonyítást nyert, van élet a halál után. Néhány újabb kérdéssel kiderítette, hogy felesége türelmesen vár rá odaát, tehát eszébe se jusson siettetnie a találkozást, valamint, a megjelenése csak ez az egyszeri alkalom. Persze akár naphosszat folytatta volna ezt a sajátságos két világ közti beszélgetést, de több kérdésére már nem érkezett válasz.

- Jól gondolom, hogy valamiféle ajándék volt számomra a megjelenésed, mert annyira kitartóan vártam rád hosszú éveken át? - kérdezte nejét visszatérve múltbéli utazásából.
- Ha tudod a választ, mért kérdezel? - felelt kérdéssel a kérdésre Anna.
Váratlanul teljes sötétségbe borult a szoba, s kicsivel később mikor kinyitotta szemét, már egy ágyban találta magát. Miközben felkönyökölve körbenézett a félhomályba burkolózó szobában, rádöbbent, hogy csak álmodta a találkozást szeretteivel. Mérhetetlen csalódás lett rajta úrrá, hiszen ez azt jelentette, hogy a papírangyalnak „esze ágában sem volt” megmozdulnia. Felkapcsolta a kislámpát az éjjeliszekrényen, néhány másodpercig nézte a papírfigurát, aztán egy dühödt mozdulattal felborította. Elég a hiábavaló reménykedésből, többé pillantást sem vet erre a dermedt angyalra! Ám mindössze pár percig tartott haragja, aztán újra talpazatára állította, mert úgy érezte, a reményt száműzve, a bánat és a magány könnyedén maga alá gyűrné.
- Találkozunk mi még valaha? - kérdezte halkan, miközben könnyek szöktek a szemébe. Választ most nem várt, és már nyúlt a kislámpa kapcsolója felé, mikor mintha megrezdült volna a papírangyal. Merő döbbenettel meredt rá hosszú másodpercekig, de aztán fanyar mosoly rajzolódott az arcára.
„Na szépen vagyunk, már képzelődök is. ” gondolta visszadöntve fejét a párnára, és a plafonra szegezte pillantását. Előbb az álom, most meg a képzelődés. Talán legjobb lenne, ha elmenne egy pszichológushoz, mert ha így folytatja, becsavarodik teljesen.
Egyszeriben furcsa, szinte riasztó érzés járta át. Valami történt a szobában, ami eddig még soha. Megemelve fejét jobbra pillantott és a papírangyal eldőlve feküdt! Tehát ez egy nemleges válasz arra a gondolatára, hogy csak képzelődik?
Kiugorva az ágyból felkapcsolta a nagy villanyt.
- Itt vagy? Hol, merre? - perdült körbe. - Annyira szeretnélek látni is, de persze tudom, hogy erre nincs mód. - hadarta izgatottan. - A lényeg, hogy itt vagy. Ez annyira hihetetlen, de mégis igaz. Volna pár kérdésem, ha nem gond. - lépett a papírangyalhoz, de amikor óvatosan megfogta, hogy felállítsa, bizonytalanság lett úrrá rajta. Mi van, ha csak magától dőlt el? Megvizsgálta a talpazatát, de teljesen rendben volt, így hát szinte biztosra veheti, hogy olyan dolog történt, amit csodának hisznek az emberek, pedig „csak” a tudomány még nem ismer rá magyarázatot.
Feltett újabb kérdéseket a papírangyalnak, ám válasz most már nem érkezett. Ez kezdetben persze csalódással töltötte el, de aztán megbékélt azzal a gondolattal, hogy neje bizonyára több jelet-választ már nem adhat. Ez a kettő is épp elég volt ahhoz, hogy megbizonyosodott arról, találkoznak még, ha eljött az ideje.
Földi életéből még 12 év volt hátra, mely alatt már egyre ritkábban próbált kommunikálni a másik világgal, hiszen bizonyságra lelt. Persze jó lett volna, ha néha még „szót válthatnak”, de, ha nem hát nem. „Majd együtt leszünk úgyis örökre. ” nyugtatta magát a gondolattal, és amikor 12 év múlva elhagyva testét, pontosan olyan ajtóhoz érkezett, mint amilyet álmában látott, már biztosan tudta, hogy kik várják odabent.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hit és vallás
· Kategória: Novella
· Írta: Ravain
· Jóváhagyta: marisom

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 0
Kereső robot: 21
Összes: 26

Page generated in 0.0232 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz