Néha látlak még,
ha álmomban az ég
vörös és narancs, mint aznap volt.
A szemed szép, mint rég,
A szívemben a jég
elolvad, ha csókolhatlak.
Ajkad köd és fény,
egy halvány emlékkép,
egy felhő, amiben megbújtál.
A szívem szakadt szét,
és egyik felét
magaddal vitted, hogy elkísérjen
Az úton majd,
ahová nem vittél,
ahol már nincsen hely
a lelkemnek, amit itt hagytál.
Lesz még nap,
amikor láthatlak,
amikor eljössz értem,
és újra élek, mert veled haltam én.
Egy percet adj, te Ég!
Hadd fogjam kezét!
Egy pillanat, míg elbúcsúzom!
Egy perc a mindenség,
egy csókot engedj még,
egy pillantást, hogy elkísérjen
Az úton majd,
ahová nem vittél,
ahol már nincsen hely
a lelkemnek, amit itt hagytál.
Lesz még nap,
amikor láthatlak,
amikor eljössz értem,
és újra élek, mert veled haltam én.
Az éjjelek oly üresek nélküled.
Az ágyam sötét és nagyon hideg!
És könnyekben halk búcsú remeg...
Vár rád
Az úton majd,
ahová nem vittél,
ahol már nincsen hely
a lelkemnek, amit itt hagytál.
Lesz még nap,
amikor láthatlak,
amikor eljössz értem,
és újra élek, mert veled haltam én.