A köd ázott hajamba tapad
gyöngykavics gurul talpam alatt
a kertben egy lehajló ágon
fonnyadó körte lóg
fogam alatt a szőlőszemek roppanók
reggel a nap is másként ébred arcomon
a borostyán tolakodón ömlik be az ablakon
falnál felejtett létra mellett virágcserép
szomorkás tűnő nyári kép
kerti lak teraszán apácarács
foszladozó festéke maga az elmúlás
szarka a tetőn önmagát dicsőítve
vékony lábain remegve áll
mögötte a szél csupasz fát cibál
az ég piszkos vászon
esőcseppek gyűlnek csendben
a rozsdamarta biciklivázon.