Este van, az asztal mögött szemed kéken ég,
sosem volt a pillantásod talán ilyen még.
Tudod, hogy a türelmem már végleg elapadt,
A hazugságlemezed már megint elakadt.
Elegem van abból, hogy nem tudom, merre vagy,
dísznek tartod a zsebedben a mobilodat!
Elegem van, mert az inged rúzzsal van tele,
de a vörös karmazsint nem én kentem bele.
Nyisd ki az ajtót, arra kérlek,
a kapun csak egyszer kell kilépned,
és vissza soha ne nézz!
Ez nem működik, nem megy már és
Kész van a holmid, nem kell várnod,
a hajnali napfényt már máshol látod,
én nem leszek veled, mert összetörted,
össze, amit...
Ne könyörögj, most már úgyis elkéstél vele!
Az ígéreted a kukába gyorsan tedd bele!
Tele van a padlás már a hamis könnyekkel,
ott az ajtó a nyúlcipőt azonnal vedd fel!
Engem többé soha nem fogsz megbántani, hej!
Elég volt már belőled, anyád majd elvisel.
Jó vagyok így magamnak, pláne tökéletes,
de te, baby, több szóra már nem vagy érdemes!
Nyisd ki az ajtót, arra kérlek,
a kapun csak egyszer kell kilépned,
és vissza soha ne nézz!
Ez nem működik, nem megy már és
Kész van a holmid, nem kell várnod,
a hajnali napfényt már máshol látod,
én nem leszek veled, mert összetörted,
össze, amit lehet.