Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A jel

, 89 olvasás, Ravain , 6 hozzászólás

Hit és vallás

Szembefordult a hálószoba ajtajával. Ha tévedett, már csak másodpercek vannak hátra életéből.

Meleg nyári este lévén, az előszoba ablaka résnyire nyitva volt, így Larkinnak simábban sikerült bejutnia a házba, mint remélte. Elővette a már hangtompítóval felszerelt pisztolyát, és óvatos léptekkel elindult az egyetlen ajtó felé, mely mögül fény szűrődött ki. Úgy néz ki, élete legkönnyebb munkája lesz a mai, ám ennek ellenére az ajtóhoz érve felpörgött szíve ritmusa. Próbálta szabályozni nagy levegő vétellel, mint, ahogy ilyenkor tenni szokta. Akárhány megbízáson is lesz túl, teljesen hideg fejjel, szinte gépiesen képtelen cselekedni, de ezzel nincs semmi baj, hiszen mégis csak egy érző ember élete utolsó pillanatáig, bármi is legyen a munkája. Lassan kifújta a levegőt, aztán mindenféle óvatoskodás nélkül, gyors mozdulattal nyitotta ki az ajtót. Tudta, bármit csinál is éppen a bent lévő, felé perdül, és mire felocsúdna döbbenetéből, ő már célra kapta a fegyvert, és meghúzta a ravaszt. Ám most mégsem ez történt. A férfi nyugodt arccal, szemben állt az ajtóval, mintha várta volna őt. Ráadásul papi reverendában volt, ami teljesen váratlanul érte Larkint, s meggátolta abban, hogy rutinszerűen végezze munkáját. Csak egy arcképes fotót kapott, valamint a lakcímét, s ennyi épp elég volt számára. Soha nem érdekelte, ki is valójában a delikvens, a legjobb, ha semmit sem tud róla. Ám most szembesülnie kellett a hívatásával, s nem húzta meg nyomban a ravaszt. Persze ez nem tántoríthatta el céljától, de valahogy késztetést érzett rá, hogy ne szótlanul cselekedjen.
- Sajnálom atyám, de valaki úgy döntött, hogy meg kell halnia.
- Várhatna kicsit az életem kiontásával? - kérdezte az atya nyugodt, békés hangon, egyenest a bérgyilkos szemébe nézve. - Aztán, ha úgy érzi továbbra is, tegye, amit tennie kell.
- Nincs rám hatással a szentbeszéd, kár húznia az időt. - felelte flegmán a bérgyilkos, de hát ő is csak emberből volt. - Persze kíváncsi lennék, ki akarja egy pap halálát, de ez már örök titok marad.
- Elárulom, amire kíváncsi, mert én magam voltam a megbízó. - derült fény máris a titokra.
- Tessék? - hőkölt hátra Larkin, pedig nem volt „megdöbbenős fajta”. - Hallottam már ilyenről, de, hogy egy pap? Gondolom, valami megbocsáthatatlan bűnt követett el, persze nekem végül is tök mindegy. - vette célba ismét a szemben álló homlokát. - Megengedem, hogy elmondjon egy rövid imát, aztán meghúzom a ravaszt.
- Nem követtem el semmiféle bűnt. Isten egy parkba vezérelt, hol két ember beszélgetéséből megtudhattam egy bérgyilkos közvetítőjének telefonszámát.
- A hallgatózás is bűn. - jegyezte meg Larkin apró mosollyal szája szegletében, de egyben a fegyvert is leengedte. Nem volt semmi külső körülmény, ami miatt gyorsan kéne befejezni a munkáját, ráadásul kíváncsi lett az emberre, aki megrendelte saját végzetét.
- Mikor egy bokor takarásában elhaladtam mellettük, megütötte fülem, a „végrehajtó” szó. - folytatta az atya. - Felkeltette az érdeklődésemet, és igen, hallgatóztam, de ez nem főbenjáró bűn.
- Így van, de, ha nem teszi, továbbra is élhetne Isten szolgálatában.
- Az ő szolgálatában született meg a tervem néhány nap elteltével, amikor komoly vagyont örököltem szegény nagybátyám halála után. Ez már a második jel volt. Az első, hogy eredetileg nem a parkon át akartam haza menni, mivel az jókora kerülő, de épp akkor sütött ki a Nap, mikor rátértem volna a rövidebb útra. Hát gondoltam sétálok egy jót.
- Véletlen. - legyintett Larkin.
- Talán, és unokabátyám sajnálatos elhalálozása is lehet, csak véletlen egybeesés a parkban történtekkel. De mi van, ha nem? Mi van, ha Isteni jeladás? - kérdezte jelentőségteljesen az atya, de nem értek célba szavai.
- Arra, hogy az örökölt pénzből finanszírozza saját halálát? Ez viccnek is rossz. Szerintem zárjuk le ezt a beszélgetést.
- Én csak a közvetítő vagyok. A jeladás magának szólt. - folytatta az atya továbbra is nyugodt hangon, mintha valami hétköznapi dologról beszélgetne a szomszédjával.
- Vagyis, hogy térjek jó útra. Bocs Isten, de ez most nem jött össze. Egyik szolgádat ezennel felküldöm hozzád. - emelte ismét célra a pisztolyt a bérgyilkos.
- Várjon! - törte darabokra az atya békességét a közvetlen közelről „rámeredő halál”. - A pénzt megkapta, és nem lesz, aki reklamáljon, hogy nem végezte el a megbízást. - hadarta el egy szuszra.
- Végül is ez igaz. - bólintott elgondolkodva Larkin, aztán leengedte a fegyvert. - Ha nem lenne pap, végeznék magával így is, hiszen látta az arcom.
- Ezek szerint megbízik bennem, hogy nem megyek a rendőrségre?
- Én sem értem pontosan az okát, de igen. Talán azért, mert tisztelem amiatt, amit bevállalt. Én már nem hiszek Istenben, de érzem, akinek ilyen erős a hite, az csak tisztességes ember lehet. Persze némi kétely van bennem, így hát esküdjön meg, hogy soha, senki előtt nem próbálja meg felfedni kilétemet.
- Esküszöm. - felelte gondolkodás nélkül az atya. - Eszem ágában sincs lebuktatni azt, akivel úgy érzem, Istennek komoly tervei vannak.
- Ugyan már. Isten hatalmasat csalódott bennem, és még enyhén fogalmaztam. Mért szánna rám akár egy pillantást is?
- Megtudhatnám mért vesztette el a hitét iránta? - próbált az atya visszatekinteni egy bérgyilkos múltjába.
- Hagyjuk, már úgyis épp ideje mennem.
- Csak ezt mondja még el, aztán útjára engedem, már, ha élhetek ilyen kifejezéssel a jelenlegi helyzetben.
Larkin pár pillanatig vacillált, aztán bólintott.
- Apámat a szemem láttára lőtték le az utcán. Sosem derült fény a tettes kilétére, de valószínűleg bérgyilkos volt az elkövető, az egyik üzleti ellenfelének megbízásából. Szüleim hívő emberek voltak, épp a templomba tartottunk. Egy évre rá, édesanyámat halálos autóbaleset érte, miközben átkelt a zebrán. Hát ennyi az én családi történetem. Kiölt minden jót belőlem ez a két tragédia, s így válhattam bérgyilkossá.
Tudom kemény szavak, de Isten tett azzá, ami vagyok.
- Igen, ez súlyos vád, ráadásul igazságtalan. Isten közvetlenül nem avatkozik be az emberek életébe, ám néha jeleket küldd, ahogy most is tette.
- Tőlem aztán küldheti a jeleket, számomra ő már nem létezik. - legyintett hevesen Larkin, de mintegy épp ezzel árulta el magát.
- Ezek csak a Harag szavai. - rázta a fejét az atya. - Valójában ott él továbbra is a lelke mélyén.
- Ha így is van, nagyon mélyen, és többé nem engedem a felszínre. De itt az ideje, hogy búcsút mondjak, már így túl sokáig időztem itt.
- Gondolom hiába mondanám, hogy távozzon békével szívében, ám egyszer talán rálelhet. Még annyit, ha a közeljövőben történne valami váratlan esemény az életében, emlékezzen vissza a beszélgetésünkre.
Larkin nyomban nyitotta volna száját válaszra, de meggondolta magát, és csak néhány pillanat múlva felelt.
- Ha így lesz, eljövök, és elmesélem, mert megérdemli, hiszen az életét kockáztatta egy eszméért. De szerintem többé nem találkozunk ebben az életben.
- Talán így lesz. - bólintott az atya, aztán jelentőségteljesen folytatta. - Ám egyben biztos vagyok a beszélgetésünk alapján. Bármit is tett az utóbbi években, a „jó ember” ott él magában kitörülhetetlenül.
- Tévedni emberi dolog. - rázta a fejét fanyar mosollyal Larkin, aztán távozott a házból.

Epilógus
Hetek teltek el, de nem történt semmi, mely igazolta volna az atya megérzését. Egyre inkább hajlott arra, hogy tévedett, csak véletlen szerűen összekapcsolódtak az események, melyeket égi jelnek vélt.
Ám mintegy két hónap múlva az esti híradóban meglátta „látogatója” fényképét. Az első pillanatban azt gondolta, fény derült kilétére, ám szó sem volt erről. Sőt, az egész ország hősként ünnepelte! A híradás arról szólt, hogy zsúfolt bevásárlóközpontban egy bombamellényes férfi robbantani akart, ám a hős épp mellette haladt el, és rávetette magát. A robbanás így is megtörtént, de testével a bomba erejének nagy részét felfogta. Ők ketten természetesen szörnyethaltak, de további halottak nem voltak, csak sérültek. Egy szakértő szerint, ha nincs ez az önfeláldozó cselekedet, akár 15-20 ember is életét veszthette volna.
A híradás végén az atya hosszú másodpercekig maga elé nézett, miközben magasztos érzések árasztották el.
„Köszönöm Uram, hogy részese lehettem tervednek. ” gondolta, pedig nem is tudott mindent. Egy olyan személy is a merénylet közelében volt, és kisebb sérüléseket szenvedett, aki harminc év elteltével országukban fontos pozíciót tölt majd be.
Természetesen a történet eseményeinek összekapcsolódása lehet a véletlen műve, vagy valami „más”, amire bizonyítékot tán sosem lelünk, mert épp elég, ha érezzük.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hit és vallás
· Kategória: Novella
· Írta: Ravain
· Jóváhagyta: marisom

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 2
Kereső robot: 14
Összes: 32
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · marisom


Page generated in 0.0393 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz