Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ár

, 47 olvasás, Pancelostatu , 2 hozzászólás

Sors



Olyan furcsa belegondolni
Alig vártam ragyogni...
hogy lásd, valójában
milyen homályos is vagyok
az enyém a sötét
valami illúziód így lehet
kihez jársz napra-nap
láttam a Mennynek arany kapúit
többször a pokol hús kútját, a száját
sehová se vágyom
lebegnék az éterben és suttognék
füledbe pokolit és mennyeit
tudj majd választani
mert nem egyszerű
hamarosan mennem kell
és nem hagyok rímet
magam után
csak egy emléket
öreg a szívem
vén a lelkem
megvénült a terhektől
az akatézia kiszaggat a testemből
mennem kéne már
mindnen erejével üvölti a fülembe
éjszakánként
a rossz szellem
terjed bennem, mint a rák
az őrület
beszélnek a kis csomók
övék ez az ország
mit testemben hordok
napra nap
évre év
csaak bámulom szemeidet
mennyire elégtelen vagyok uradnak
a mélyben bóklászom most
hattyúfalak és kiskutya ajtók közt
hogy én is értsem
hová tűnt az ártatlanság
nem akartam így
hová tűnt a magabiztosság
csak remegni a végéig kocsonyaként
testemből kilépő titán szobrot látni
ahogy téged szeret helyettem
nem tisztem
Arcok vagyok
sok
de csak egyet adhatok
némi ragrímet és bazmeget
élőszóban csendet
ennyire futja manapság
és még örüljek
hogy ez így lehet
egy érinthetetlen kis góc
feszül lelkemben
törik az énem mint a rossz kohézió
angyalok énekét hallom olykor
beleim óraként ketyegnek
látni fogom Istent
szívem hajtja ezt a fertelmet
mit egykoron úgy imádtál
ha nem adtam
belehaltál
mégis itt vagy
várod a katarzist
a végkifejletet
élő mennyit képes elviselni
hogyan lehet így megharagítani
Istent és Sátánt
Én tudom
az előbbi bealázza akármelyik címlaplányt
és a másik csak rosszaság
elfogadod
bármi is vár
az örök élet bolondoknak való
kik örökké akarnak utazni
egy elcseszett vagonban listákat csinálni
széthullott angyalszárnyak tollaiból
megrekedve a korlátoltságban
mert ahogy telik az idő
egyszerűsödünk
csak a kifejezésmód lesz
értelmetlenül bonyolult
az ember egyszerű
csak az emberi gőgből bonyolítjuk
a bonyolultaké a pokol
kik nem látnak ki magukból
én megmaradtam primitívnek
minek bonyolítsam
száz kiló felett a csajozás már nem úgy megy
pedig elvinnélek
újra és újra
mementónak hagyom ezt
egy illúziónak
mi volt a lelkem
amikor még
több mosolyt hagytam
neked
mint könnyet
hiányzik a szemöldököm
a hajam
az izmaim
nem kell a rímmenés
néha mégis úgy érzem
magamra zárhattam a világot ilyenkor
csak remélem
hogy megbocsátod
hogy a piros
fehér
zöld piruláktól
vonaglottam a holnapba
mint egy giliszta
és nem vagyok már adonisz
kitől nyáladzott
a pokol minden szukubbusza
csak olyan vagyok
most
mint a többi
szentimentális
önnön fényétől vak
halandó
Oroborusz farkát harapdálom
építem a katedrálist
mindig ugyanoda vágy a hátam vissza
a lelkemet a gonoszság kiissza
Ami marad
Egy üres pohár
megtöltheted a lelkeddel
fizetőeszköz a révésznek
amikor majd menni kell
hiába búg Maynard Parabolája
a szégyentől futnék
bárhová el előled
mert tudom
érdemtelenül kapom az ölelést
csak úgy forog a kés
énem maradványaiban
táltos
különbet érdemelsz nálam
itt hagyom
mit elmondani képtelen voltam
zárt osztály az egész világ
ne légy benne nővér
csak imádkozz
eljussak a partokig
akárhová is visz
A cipőznivalő szolga

Szeretlek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: Pancelostatu
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 7
Kereső robot: 16
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · hegeanna
 · Kavics
 · Kovács Sándor
 · Nikolett
 · Ravain
 · Sutyi


Page generated in 0.0306 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz