Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Szikla

, 82 olvasás, Flovv , 7 hozzászólás

Ezerszín

Állok a sziklán, és figyelem, ahogy a dzsungel felett lenyugvó nap halványuló fényében az árnyékok birtokba veszik a tájat, és a sötétség éhes fenevadként falja fel a világosságot. Megigéző látvány, de szépségét elorozza a kegyetlen és kérlelhetetlen valóság; sietve közeledik az utolsó éjszaka, amelyen eldől, hogy megérem-e a következő reggelt.
Eddig előnyben voltunk, velem tartottak a barátaim, és néha a szerencse is társul szegődött hozzánk a menekülés során. Végül azonban egyedül maradtam, és szorít az idő, mert a ragadozók már a préda sarkában lihegnek. Túlélésem záloga, hogy ki jut el hamarabb a közeli folyóhoz, ezen múlik minden. Én biztos, hogy igyekezni fogok, hiszen az életben maradásom a tét, de üldözőim sem tétlenkednek majd, hajtja őket a bosszúvágy.

Bárcsak itt lennél, akkor biztosan átölelnél, és jó szerencsét kívánnál, ahogy ezt megtetted minden kalandos utam előtt. Hát most tényleg szükségem lenne Fortuna kegyeire. Persze jobb, hogy nem vagy velem, az eddigi áldozatokkal is túl nagy árat fizettünk azért a kis hibáért, a te elvesztésedet már nem lennék képes elviselni. Még egy feleslegesen eltékozolt, valójában ártatlanul a halálig hajszolt élet felelősségébe és terhébe belepusztulnék.

Ideje indulnom. Ha meglátom holnap a felkelő napot, akkor van remény, hogy egyszer még el tudom mesélni a teljes történetet. Hogy igazából mivel kezdődött. És remélem azt is megoszthatom majd veled, hogy miként ért véget.


Állunk a sziklán, és csak szorítom az apró kezét. A vékonyka bőrén át szinte érzem, ahogy a kis szíve fáradhatatlanul pumpálja, és surrogva hajtja előre a vérfolyamot az erek csatornáiban. Félelmetes, és egyben felemelő a pillanat. Csak ketten, a világ peremén. Olyan intim fizikai és lelki közelségben és közösségben, ami talán utoljára akkor fordult elő, amikor még babaként tartottam a karjaim között. Nagyon sokáig voltam távol, de végül hazatértem. Az elveszett időt sajnálom, de elvesztegetett időről szó sincs. Minden erőfeszítés megérte. Minden. Ezért a percért. Őérte.


Állunk a sziklán, és nézzük a világot, amelyet alkottunk. Sajátos élmény a tér, az idő és a test börtönébe zárva figyelni mindazt, amit az akaratunkkal és szeretetünkkel hoztunk létre. Korlátos emberi elmével és szóhasználattal élve talán úgy lehetne legjobban leírni a teremtés folyamatát, hogy számunkra a terv és a történés egybefolyik. Az öröklét kordéjának kerekei mindig is forogtak, és soha nem állnak meg. A mi mércénk szerint valójában nem létezik a kezdet és a vég. A terv önmaga beteljesítője egy olyan világban, amelyet végtelen szeretetünk és az emberek szabad akarata együtt formál, és amely ugyan sorsát részben maga alakítja, de az üdvösség történetében betöltött szerepét és célját nem kerülheti el.

Bárcsak mindenki megértené, hogy milyen ajándékot készítünk részére, bárcsak minden gyermekünk részesülne a rá váró boldogságban, és velünk maradna az örökkévalóságban. De nem így lesz, és vérzik a szívünk azokért, akik a másik utat választják, akik számára hiábavaló az áldozat, hogy az ígért kegyelmet és megváltást hamarosan elhozza a megkínzott, és fára szegezett test halála, és a feltámadás csodája.

És most itt van mellettünk a lázadó, a tökéletes gonosz, a szabad akarat vámszedője, és felkínálja nekünk mindazt, ami úgyis a miénk, azért, hogy szolgáljuk és imádjuk őt, hogy leboruljunk előtte, és megtagadjunk mindent, ami vagyunk. Arcátlansága és pimaszsága csak együgyűségével vetekszik, pedig szinte végtelen ismeret birtokában van. De ez is megmutatja, hogy mit sem ér a tudás, ha a szeretet fénye helyett csak a sivárság, az irigység és a gyűlölet feneketlen kútjának mélységes sötétjébe bámulunk.

Fizikai megtestesülésemben éhes és kimerült vagyok, pontosan ezért kísért most a sátán. Ugyanakkor tisztában van a számítás és megtévesztés nagymestere is azzal, hogy eleve vesztes háborúban harcol, de nem adja fel, mert akkor saját valóját tagadná meg.

Atyám és Lelkem, indulok beteljesíteni mindazt, amit elterveztünk. Legyen meg a mi akaratunk, de kérlek álljatok mellettem, és adjatok erőt az emberként rám váró megpróbáltatásokban. Szeretlek titeket.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Próza
· Írta: Flovv
· Jóváhagyta: marisom

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 5
Kereső robot: 8
Összes: 28
Jelenlévők:
 · aron
 · galamboki
 · GoldDrag
 · Öreg
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0399 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz