Navigáció


RSS: összes ·




Dal: Akkor is…

, 29 olvasás, piciedith , 2 hozzászólás

Gondolat



Fojtogató csendben üvölt a némaság,
fénytelen szemekből hívogat bujaság.
Úttalan utakon rohan a képzelet,
a pokol tüzében égeti lelkemet.

Elporladt hamvakból nyílik a hóvirág,
nyári napsütésben szikrázik jégvilág.
Mosolygó emberek jószándékkal ölnek,
ölelő kezükkel tört szívedbe döfnek.

Maradj, ha menned kell, indulj, ha érkeznél,
jót soha nem tehetsz, hiába vétkeznél.
Emeld fel mi lehullt, ölj meg, ha ölelnél,
akkor is ott leszek, hiába felednél.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Dal
· Írta: piciedith
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 23
Jelenlévők:
 · zitaolah


Page generated in 0.0401 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz