Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az égig érő fa

, 64 olvasás, Csontos , 13 hozzászólás

Bánat

Magyar ember szeret sírni,
siralmát papírra írni.
Újra élni múlt fájdalmát,
minden lélekforradalmát.

Jajgat jobbra, jajgat balra,
régi bajt rak az asztalra,
ha nincs mai. Van eltéve
a kamrában még elvétve.

Nincsen szeme csak a múltra,
csak az óra, elavultra.
Siralmában múlt köveit
láthatatlan fák ölelik.

Minden inda kőből fakad,
gyökér, a törzs abból dagad,
ágai a felhők fölött.
Égig érő fát öntözött

az a sok könny és siralom.
És nincs mégsem oly irgalom,
sem angyali, sem isteni,
mely próbálná megérteni.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: Csontos
· Jóváhagyta: marisom


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 14
Kereső robot: 18
Összes: 45
Jelenlévők:
 · Adelheidis
 · aron
 · Bánfai Zsolt
 · boszorka
 · Destiny
 · dgcsobanczi
 · Divima
 · galamboki
 · Kavics
 · marisom
 · Nandus_Germanus
 · Nikolett
 · Pancelostatu
 · Romuald


Page generated in 0.0847 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz