Lélegzek,
parányi porkristályok
szaladnak a torkomon,
a Föld rezegni kezd,
dühös haragját ontja a világra.
Beszívom
a ködös utcákon morajló
füsttenger páráját,
mögöttem roskadnak a házak,
kormos cipőben sétál az est.
Szaladok,
markolva az élet hamvait,
hajamba csap a
pusztulás rendítő szele,
sötétség kíséri lidérces lépteim.
Menekülök
a végtelen éj fekete szemében,
kapkodom a levegő csillámait.
Halk imák hallgatnak
korgó gyomrú lármát.