Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Végtelen csoda

, 487 olvasás, Ravain , 4 hozzászólás

Ezerszín



Nekem aranymasnis ajándék az Élet,
Ám van kinek gyertyalángnyi sóhaj.
Minden egyes percem rejt valami szépet,
S ez nem csak légből kapott óhaj.

Létezésünk titkára majd rálelünk
Egy nap kibontva az ajándékot teljesen.
Kispatakként csordogál az életünk...
Mégis kamaszként mosolyodat meglesem.

Nézd... apró pillangó száll a válladra,
Réten üldögélve, ilyen előfordul néha.
Ám ki egyre csak a perceket számolja,
Az Idő börtönében ráncos lelkű préda.

Ahogy fogynak a percek a földi világban,
Konok erővel ölelné a múló Időt,
Mikor lelked fényét szemedben láttam,
Többé nem faggattam már a Jövőt.

A pillangó hát persze, hogy elszáll,
De te ott maradsz a réten velem.
Mért kéne, egy szót is szólj már?
Éppen elég az, ha fogod kezem.

Mikor az ajándékot kibontom csendben,
Mosolyod átölel, úgy, mint még soha.
Már most jól tudom, mi mást kéne lelnem,
Megérint a Béke, lelkünk otthona.

Ez nem elmúlás lesz, hanem a kezdet,
Földi létünk „mindössze” egy zajos előszoba.
Mikor már sejted, mit ér a szó.. Élet,
Parázsból lángra lobban ez a végtelen csoda.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Vers
· Írta: Ravain
· Jóváhagyta: marisom


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 24

Page generated in 0.0382 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz