Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Megnyugvás

, 154 olvasás, Bánfai Zsolt , 10 hozzászólás

Sajgó lélek

hegyen állok.
lábam alatt lélegzik az erdő,
szálkás tüdejében ózonköd –
hűvös-zöld gerincén gyűrött
brokátmező lobog még
az olajos éjszaka mélyén –
szükségem van erre a csendre,
patakok közt a
meder-vájta rendre –


sziklák között reped a jövő,
leomló percekbe tévedt
a jelen, és surrogó
madárköd énekel fülemen –
szívszorító a táj,
dobbanása felhőkbe tör –
a gondolat, az érzés mint
szálkereszt az irányzékban
éles kardél, néma tőr –

minden mozdulat fáj,
míg álmodom, hogy élek,
varrás mentén hasad
a bőr, előtör-szivárog
a ruhából a lélek,
s testem lankad –
végre örökös
nyugalom gyötör,
minden múlik,
lebeg és pihen

- itt felejtett engem az isten.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 17

Page generated in 0.0364 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz