Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A pillangók titka

, 67 olvasás, Ravain , 6 hozzászólás

Ezerszín



Angéla szomorkás arccal könyökölt ki az ablakon. Egyre csak várta vissza a pillangót, de ahogy teltek-múltak a napok, úgy vált egyre haloványabbá a remény szívében.
Házuk kertkapujánál megállt egy férfi, és becsengetett.
„Na már itt is van. ” biggyesztette el száját, de azért kíváncsian pillantott végig rajta. Ez a bácsi azért jött, hogy megcáfolja az angyalok létezését, de azt lesheti. Amit ő átélt két hónappal ezelőtt, azt nem cáfolhatja meg semmi, és senki.
Édesanyja, Katalin kisietett az érkezőhöz, és kedves mosollyal tárta ki a kertkaput.
- Nagyon köszönöm András, hogy eljöttél, bár tudom elfoglalt vagy, ráadásul az irodádban szoktad fogadni a pácienseket.
- Régi barátságunk jegyében ez a legkevesebb, amit tehetek. - viszonozta a mosolyt a férfi. - Meg ugyebár mondtad a telefonba, hogy az itthoni környezetben tudna leginkább feloldódni Angéla.
- Így van. - bólintott Katalin, miközben becsukta a kertkaput. - Ráadásul itt a kertben élte át, azt a bizonyos különleges találkozást. - tette hozzá a rózsaágyások felé intve.
- Akkor gondolom idekint ejtjük meg a beszélgetést. - összegezte a hallottakat András.
- Szerintem jó lesz a szobájában is, a lényeg, ne idegen helyen legyen.
Beérve a ház nappalijába, Katalin kávéval kínálta a férfit, majd folytatták a beszélgetést.
- Pontosan mi is történt azon a bizonyos napon? - kérdezte András kávéját kavargatva. - Csak nagy vonalakban beszéltél róla, amikor felhívtál.
- Élethűbb lesz, ha inkább ő meséli el, de a lényeg, hogy azóta megszállottan próbál bizonyítékot találni az angyalok létezésére.
- Azzal nincs semmi baj, hogy hisz bennük, mivel sok felnőtt is úgy gondolja, léteznek. De, ha a gondolatai nagy részét a fantázia világa köti le, az már gondot jelent, mert egyre távolabb kerül a valóságtól.
- Nála másról van szó, nem talál ki történeteket magának. Úgy érzi, tényleg megtörtént a találkozás, és egyre várja vissza a kis látogatóját.
- Ez tényleg nem szokványos dolog. - bólintott András elgondolkodva. - Akkor szerintem a legjobb lenne, ha a szobájában folytatnánk a beszélgetést hármasban.
- Menjünk. - állt fel Katalin.
Angéla már várta őket, de nem fogadta túl szívélyesen a jövevényt, amit nem is rejtett véka alá.
- Úgy tudom a felnőtteknek nagyon drága az idejük. - jegyezte meg csípős pillantással végigmérve Andrást.
- Jól tudod, de a fontos dolgokra nem sajnáljuk az időt. - felelte a férfi kedves mosollyal.
- Azokra én se, de te most csak pocsékolod, mert hiába minden, nem hagyom magam lebeszélni az angyalok létezéséről.
- Nem is akarlak, ugyanis biztosan senki sem tudhatja, hogy léteznek, vagy sem.
- Hát most tévedsz, hiába vagy felnőtt. Anyu gondolom mondta már, hogy találkoztam egyel.
- Igen, de csak megemlítettem neki. - kapcsolódott a beszélgetésbe édesanyja. - Elmesélnéd a bácsinak részletesen, hogyan történt?
- Még a pillangók titkát sem árultad el számára? - kérdezett vissza a gyermek.
- Nem, mert nem tudtam megoszthatom e vele ezt a titkot, pontosan azért, mert titok.
- Elmondhattad volna, mert úgysem hisz benne egyik felnőtt sem. Szóval a pillangók némelyike nem pillangó, hanem apró angyalka. Tudom, ez meseszerűnek hangzik, de én találkoztam egyel sajnos.
- Sajnos? - csodálkozott András.
- Igen, mert, ha Bumpi még élne, nem találkozok vele.
- Bumpi a kiskutyánk volt. - jegyezte meg édesanyja. - Három hónapja nem messze a házunktól elgázolta egy autó.
- Akkor úgy éreztem, már soha többé nem lehetek vidám. - vette vissza a szót Angéla. - De aztán néhány nappal később, mikor bánatom szemernyit sem csökkent, és a kerti padon üldögéltem, térdemre szállt a pillangó-angyal.
- Egy cseppnyi angyallány pillangó szárnyakon? - csodálkozott András.
- Te milyen butaságokat beszélsz. - rázta a fejét Angéla. - Valódi testüket nem mutathatják meg a földlakóknak, ezt már az ovisok is tudják. Látszólag egyszerű pillangó volt, de az egyszerű pillangók nem próbálják felvidítani a szomorú gyerekeket.
- Ám, ha jól sejtem az angyal-pillangó ezt tette. - bólintott a férfi.
- Igen, hiszen azért szállt oda hozzám. Először körbe táncolt a levegőben, aztán rászállt egyenest a nózimra. Persze csak egy pillanatra, majd kezdetét vette a fogócska. Hiába vagyok nagyon jó benne, mégis mindig kicselezett, nem tudtam elkapni.
- De közben megfeledkeztél a bánatodról, sőt tudtál újra nevetni. - bővítette ki a gyermek szavait András. - Gondolom a játék végén elszállt, és azóta is visszavárod.
- Dehogy szállt el. Amikor leültem megpihenni, ő is megpihent egy közeli virágszirmon. Kicsit még félénk volt, de hát ez érthető, mert olyan aprócska. Ám aztán, amikor felé nyújtottam a kezem, hopp, a tenyeremre szállt. Ha csak egyszerű pillangó lett volna, biztosan nem mert volna ilyet tenni. De angyalként érezte, hogy már barátommá fogadtam, így nincs mitől tartania, bármilyen aprócska is.
- Ez szép, és kedves történet, köszönöm, hogy megosztottad velem. - bólintott jelképesen András, majd pár pillanatra elgondolkodott, s csak aztán folytatta. - Ám sajnos azt kell mondanom, hogy mindez nem bizonyítja az angyalok létezését, a pillangó sok minden más miatt is lehetett hozzád „barátságos”.
- Én sem voltam biztos a létezésükben, ezért kértem anyutól egy lepkehálót szülinapomra.
- Elszeretted volna kapni a pillangót, ha visszatér?
- Ha elkapom mit érek vele? - kérdezett vissza Angéla. - Nem tudok lepke nyelven, így nem faggathatom ki arról, hogy kicsoda ő.
- Hát ez logikus érvelés. - bólintott komoly arccal András.
- Más pillangókat fogott el. - vette át a szót Katalin. - Először is készített papírból egy kis dobozt, vagyis inkább papír börtöncellát. Nagyon ügyesen úgy oldotta meg az ajtaját, hogy csak befele nyílott, ám mivel papírból volt, akár egy pillangó is képes lehetett szabad utat biztosítani társainak.
- Amit meg is tett az egyik angyal-pillangó. - folytatta a gyermek a történetet. - Persze megvárta, amíg kimegyek a konyhába pár szem kekszért, és csak akkor kezdett hozzá a mentési akcióhoz. Mire visszamentem, már üres volt a papírbörtön. Anyu szerint a huzat tolta be az ajtaját, de hát még az anyuk sem tévedhetetlenek.
- Na de mi van, ha ez esetben mégis csak neki van igaza? - tárta szét a karját András.
- Akkor az egyik angyal irányította úgy a huzatot, hogy szabaddá váljon az út a pillangók számára.
- Ha léteznek, akár ez is előfordulhatott, de úgy igazából még senki sem látta őket. Tudom nehéz, de próbálj megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy talán csak a fantáziánkban élnek.
- Hiába kéred, butasággal eszem ágában sincs megbarátkozni. - makacsolta meg magát a kislány.
- De mi lesz, ha soha többé nem tér vissza? Nem várhatod örökké, van annyi más érdekes dolog is a világban.
- A szívem azt súgja, hogy visszatér. - pillantott maga elé apró mosollyal Angéla. - Talán már itt is van valahol. - nézett körbe a szobába vizsgálódó tekintettel.
- Kicsim, hallgass a bácsira. - kérte édesanyja. - Szerintem nagyon...
- Csitt anyu. - emelte meg a hangját a gyermek szinte felnőttes határozottsággal. - Itt van, érzem... Ne mozduljatok.
- Láttuk volna, ha beszáll. - nézett az ablak felé András, ám a következő pillanatban döbbenet rajzolódott az arcára.
Angéla háttal ült az ablaknak, de a férfi arckifejezését látva nyomban tudta, mi a döbbenet okozója.
- Hát eljött. Nem tarka, hanem hófehér ugye?
- Igen, de te is tudod jól, nagyon sok fehér pillangó röpköd a világban.
Angéla hátrafordult.
- Nincs mitől tartanod, repülj be bátran. - kérte az ablakpárkányon megpihent pillangót, de az nem mozdult.
- A pillangók nem szoktak beszállni szobákba emberek közé. - rázta a fejét édesanyja, de ez a példány, mintha értette volna szavait, és csak azért is beszállt, hogy megcáfolja. A plafon közelében repdesett egy darabig, aztán tett két kört a kislány körül, s végül irány vissza az ablakpárkányra.
- Szeretnék kérni tőled valamit. - intézte egyenesen felé a szavait Angéla. - Légyszi bizonyítsd be, hogy létezel, mert senki sem hisz nekem. Szállj a tenyeremre úgy, ahogy a kertben tetted. - nyújtotta előre karját. - Az elég bizonyíték lenne? - fordult András felé.
- Hát nem is tudom. - felelte zavartan a férfi. - Mindenesetre nagyon meglepődnék, ha hallgatna rád.
A pillangó mintegy végszóként ismét beszállt a szobába, egyenesen a férfi felé, de mintha félúton meggondolta volna magát, és irányt változtatva cikázni kezdett a kislány körül.
- Szállj rá bátran. - kérte Angéla továbbra is kinyújtott karral. - Hadd essen le az álla a bácsinak. - tette hozzá huncut mosollyal.
A pillangó egyre közelebb, és közelebb suhant el tenyeréhez, de végül mégsem szállt rá, hanem az ablak felé vette az irányt.
- Ha most elszállsz, tán soha többé nem tudok hinni benned. - szólt utána bánatos szemekkel Angéla, és már kis híján leengedte kezét, mikor a pillangó ismét irányt változtatott, s, habár csak egy másodpercnyire, de végül rászállt a tenyerére. Utána nyomban kirepült a szobából, maga mögött hagyva a két döbbent felnőttet, és a boldog gyermeket.

Véletlenek játéka volt csak?
Vagy tán bizonyosság az angyalok létezésére?
A szívünk megsúgja a választ.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Ravain
· Jóváhagyta: aron

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 2
Kereső robot: 16
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Divima
 · hazugsagok
 · Thalassa
 · VDavid


Page generated in 0.0264 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz