Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Verőfényben 4.

, 15 olvasás, Tollas , 1 hozzászólás

Ezek vagyunk



Kálmán telefonált Zoltánnak, s elmondta, hogy a hosszú vita véget éŕt, és ő két évig beosztottja lesz Zoltánnak. A technikumot olyan eredményesen végzi el, hogy az egyetemen elfogadják! Arról nem mond le, hogy a mű egy egyetemen mérnöki oklevelet szerezzen. S amihez ő hozzáfogott, azt be is fejezte.
Antalpapát megviselte az a nap. A műszakot ledolgozta, és hozott egy olyan döntést, amelynek sikerében ő, maga sem bízott Megpróbálta elérni, hogy a fia úgy nézzen rá, mint azelőtt.
Nem volt nehéz dolga, mert Kálmán csendes, szófogadó fiú volt. Meghallgatta, amit az apja mondott, s nagyobb részt, el is fogadta. Jellemzőit az anyjától örökölte, aki hallgatag, keveset beszélő, de pontosan cselekvő asszony volt. A férjétől viszont, annyira függött, hogy bármennyire szerette a gyerekét, nem mondott ellent az uránnak.
Az elfáradt mesterember pihenni szeretett volna! A néhány lngyenes üdülőjegyből őt is kiszolgálták, s Boriasshony nélkül utazott el az üdülőbe. Félre tette minden dolgát, nem törte a fejét. Amikor már egy kicsit jobban érezte magát, odafigyelt az asszonyokra. Talált közöttük egy szőkét( Bori asszony barna volt), s érezni akarta, mi a különbség? Néhány talalka után, felébredt benne a lelkiismeret, s nem folytatta a tapasztalatszerzést! Szobatársának elmondta a nagy kalandját.
- Jól van, pajtás, de nem tartottál ki! Milyen férfi vagy te?
- Tudod, azért lelkiismerete is van az embernek, s az én asszonyom nem érdemli meg, hogy megcsaljam.
- Jópofa vagy, barátom! A hűtlenséged már nem tagadhatod le! Megcsaltad, és kész!
- Ha én, személyesen mondom el neki, akkor sem fogja elhinni.
- Olyan asszony nincs! A tied megközelíti, de ő sem éri el! - Én meg vagyok vele elégedve. De most fejezzük be, és aludjunk!
Reggel azzal fogadta a társát, hogy nagyon rosszat álmodott.
- Képzeld el, megismételtem a szőkével, amire felébredtem, és izzadságot töröltem le magamról.
- Annyit te is megérdemelsz a hűtlenségemért! - osztotta ki a megérdemelt büntetést.
Mikor az állomásnál búcsúzkodtak, jutott eszükbe, hogy egymásról nem tudnak semmit, a nevükön kívül.
- Azt jegyezd meg legelőbb, hogy egy vidéki kisvárosban élek: Zaránd a neve. Szeretem, s ott élem le az életem.
- Micsoda véletlen találkozások! - örvendett Maróti. Én is ott születtem, csak a háború után költöztünk Zerindre. Azért én még visszajárok, tartom a kapcsolatot. Gondolom, Zerindet ismered! Az Acélművek dolgozója vagyok: esztergályos. Egyezzünk meg, hogy rövid időn belül, családi keretek között köszöntjük egymást.
- Rendben van, kedves Anti. A szakmai tapasztalatcsere is belefér.
- Igen, és a rendezés jogát magamra testálom. Ma hétvége van, s azt mondom: két hét múlva találkozunk

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Regény
· Írta: Tollas
· Jóváhagyta: aron

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 33
Jelenlévők:
 · galamboki


Page generated in 0.0481 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz