Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Délibáb

, 19 olvasás, piciedith , 2 hozzászólás

Szerelem



Lustán sétáló kósza pillanat,
Suttogva simítja végig arcomat.
Fülembe súgja a múlt fájdalmát,
Minden magányos földi éjszakán.

Kísért egy hang, lágyan átölel,
Hiába kérdem én, többé nem felel.
Nem dúdol fülembe kósza vágyakat,
Nem kerget velem titkos álmokat.

Eltűnt az éjben az apró fénysugár,
Kacérkodva játszó szentjánosbogár.
Magával vitte a kósza fényeket,
Hangodban megbúvó érintéseket.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: piciedith
· Jóváhagyta: marisom


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 45
Jelenlévők:
 · Daku István
 · PiaNista


Page generated in 0.0472 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz