Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tudom, anyám…

, 101 olvasás, zitaolah , 8 hozzászólás

Segélykiáltás

Megrángattál,
s felszakadt a bőröm.
Megsebezted
parányi testemet,
a fájdalmam már
könnyekben zúdul,
de tudom, anyám,
te így szeretsz...


Ütésed súlya
bombaként robban,
ordítok, de nem
érted szavam.
Te vagy az élet,
mindent tőled
kaptam, küzdelmem
hát ellened
oly hasztalan,
bár tudom, anyám,
te így szeretsz...

Húszkilós testemet
mély sebek borítják,
fájdalmat okoz már
minden mozdulat,
de ha rám mosolyogsz,
én visszamosolygok,
s öledbe bújok, ha
bújni hagysz, mert
tudom, anyám,
te így szeretsz...

Éhes vagyok,
s te nem adtál
ennem, sírva
könyörgök most
neked, lendülő
kezedtől félelmemben,
arcomig remegnek
a kis kezek. Mégis
tudom, anyám,
te így szeretsz...

Lángoló dühödtől
rémülten sikoltok,
de nem csillapodhat
az indulat, erőtlen
testemet újra
megalázod,
fájdalmamban,
mégis áldalak.
Hisz tudom, anyám,
te így szeretsz...

Elestem, anyám,
már ne bánts többé,
hisz nem érzek most már
semmit én, ragyogó
fényben fürdik a testem,
s elalszok végre könnyedén.
Már tudom, anyám,
hogy nem szeretsz.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Segélykiáltás
· Kategória: Vers
· Írta: zitaolah
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 1
Kereső robot: 10
Összes: 18
Jelenlévők:
 · Aevie


Page generated in 0.0568 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz