Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kötéltánc

, 159 olvasás, piciedith , 3 hozzászólás

Gondolat



Egy lépés, most csak ennyi kéne, de megtenni mégis oly nehéz
Állok a magasban, szemem kérdőn óvó tekinteted mélyébe néz
Nem sok mi összeköt minket, egy kifeszített kötél a levegőben
Törékeny bizalomból fonva remeg a remény szívem legmélyében

Eddig csak azt láttam, hogy én vagyok az, ki a szakadék szélén állok
Magamat sajnáltam, hogy lépésedre felém oly régóta hiába várok
Most már tudom, vak voltam én, hisz a mélységet te ugyanúgy féled
"Legjobb védekezés a támadás", szavaiddal sokszor csak önmagadat véded

Tartjuk a falakat, mely mögött, mint kisgyermek lelkünk árván ott lapul
Sebeket ejtve harcolunk, mégis egymásra vágyunk tagadhatatlanul
Furcsa fintora a sorsnak, hogy te vagy ki a kötél túloldalán áll
Két tériszonyos kötéltáncos várja, hogy a bizalom szívükbe hazatalál.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: piciedith
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 187
Regisztrált: 0
Kereső robot: 28
Összes: 215

Page generated in 0.1855 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz