Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szirmokra bomlott a múlt

, 97 olvasás, Bara Anna , 14 hozzászólás

Megemlékezés

Lila akác mögé bújt otthonom,
hol átsiklottam a gondokon.
A Péterfián a helyén már
Pláza magasodik. Beton-árny.

A falakhoz simult akkor még
kála virága és százszorszép.
Gyerekek között ott gondtalan
múltak a percek. Úgy hét nyaram.

A sárga rózsát a kertünkben
apám nevelte a kedvünkre,
hogy méheket vonzzon édesen,
nem csendült szó sosem élesen.

Nefelejcs feje, a zsenge-kék
őrzi még most is a nevetést,
anyám hangját, az örök derűt,
ahogy a szirmokon szétterült.

A hársfák, akácok illata
ablakon lengett, s a pillanat
ünnepet hozott, ha este lett.
Annál szebbet sem festhetek.

A kardvirág bordó bársonya
a jövőnek bomlott, s lágy nyoma
maga volt élet és ölelés.
Ami még maradt: a számvetés.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Bara Anna
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 16

Page generated in 0.0364 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz