Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Visszapattan és dobog

, 449 olvasás, northman , 15 hozzászólás

Álom

Ott az a torkolat
a kifakult folyó végén
a víz morog
konok krákogással
mossa csak mossa
az álmok partjait.

A vágy gúzsba kötve
fekszik a vérbő tavasz
rohadtul zöld ágyán
meghallgatja ahogy
dobog a szív és sóhajt
ott bent a lélek (még élek).

Karokban és kerekded vállakon
bújik meg az érzéki szobrokba
kövült gránit szenvedély
gyomortól ágyékig összeér
valami, ami sóhajt és remeg
dübörögne de épphogy zihál.

Aztán eléri a kifakult folyót
bokáig térdig és egyre süllyed
a combok a köldök
a mellbimbók duzzadón
a hullámok legtetejével
habzó áramlatokban tűnnek el.

Szóval megint tavasz
vagy nem is tudom
túlságosan józan
részegség tartja a szárnyam
végtelen mínusz egy lépésről
is csak téged akar ez a kialvatlanság.

A földre zúdul a forró kávé
a hold röhögve nyalja
az ablakon át a tarkóm
dühösen vágom a szívem a falnak
persze újra visszapattan és dobog
végtelen plusz egy lépés hiányzik még.

2019. április 9.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Vers
· Írta: northman
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 215
Regisztrált: 0
Kereső robot: 35
Összes: 250

Page generated in 0.282 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz