Navigáció


RSS: összes ·




Blog: SEGÍTSÉG! KIRÚGTAK! ÖT HÉT TÖRTÉNETE

, 59 olvasás, AlbaGaby , 1 hozzászólás

Ezek vagyunk



Lehet, a fentebbi címen már meg sem lepődünk, hiszen ez "mindennapos" dolog, " nemnagyügy".
Boldog voltam ás áldottam a szerencsém, hogy az égiek meghallgattak és találtam melót. A furcsa csak az volt, hogy a második körön csak ketten voltunk. Legalábbis ez nekem teljesen új volt, amikor ma egy adminisztrációs munkakörre x+1-en is jelentkeznek (ez a végtelen jele), és még alá is becsültem.
Utóbb kiderült, hogy sürgős volt a belépés. Egy volt kollégám is regélt ezt-azt a cégről, rendesen negatív vélemény volt. De amikor az ember ilyen boldog, meg sem hallgatja a másikat, és nem is érti, hogy lehet valaki ennyire pesszimista. "Lakva ismerszik meg az ember", "Puding próbája az evés" és ehhez hasonló okosságokat vágtam egykori kollégám fejéhez.
Én már nagyon vártam a Megváltót, és lőn!
Angol-oroszos vagyok. Életrajzomban szó nincs a németről. Egy hét után belém csapott a megvilágosodás, hogy nekem itt német nyelvű szöveget kell feldolgoznom és német e-maileket értelmeznem, bugászgatnom. Mit mondjak, be voltam tojva rendesen, és ahogy utóbb az események peregtek, nem is alaptalanul.
Egy kolléganőm, aki előttem pár héttel kezdett, sem angolul sem németül nem beszél. Így ha szüksége volt fordításra, vagy engem (angolos) vagy egy másik (németes) kolléganőt hívott a gépéhez. Én is ugyanígy jártam el a némettel. Azaz: egész nap azt próbáltam kinyomozni, mit is írhatnak nekem! Furmányosan, meglepetésszerűen próbáltam elkapni a németes kollégát, aki segíthetett volna az adott ügyben. Ha nem találtam meg, vagy nem ért rá, azt nem is fejtegetném: megálltam, stop, vége. Nem részletezem, micsoda érzés, hogy nem tudsz magad önállóan dolgozni és folyamatosan mástól függsz.
A második héten körlevél jött, hogy lehet az üzemben túlórázni. Na "ki-ha-én-nem" alapon minden nap hatra jártam, gondoltam megnézem új dolgozóként mit is csinálnak ott az emberek, mit is gyártunk mi.
A nagy túlmunkába (vagy másba!) a harmadik hétre lebetegedtem, 4 napon át lázasan és köhögve (mint egy bagós), jártam be. De ez a betegség mint a hurrikán úgy söpört végig a cég dolgozóin, engem is beleértve. És ha még ez nem lett volna elég, a harmadik hét legelső napján a kollégám aki betanított volna, bemondta az unalmast, és 4 év után agyő, csáá! Felmondott. Ezen a héten egyébként a teljes vezetőség külföldön: egyik Lengyelországban a másik Hollandiában a harmadik Németországban.
Én hol voltam? Hát én ott voltam egymagam, halvány lila dunsztom sem volt, mi a túrót is csinálok én itt! Az utasítás az volt: "csináljam ahogy tudom..: "
El lehet képzelni milyen cég az, ahol a jelenlegi magyar viszonyok között valaki feláll és bevágja maga mögött az ajtót de nagyon, vállalva a munkanélküliséget. A negyedik héten még bejött a srác, ez volt az utolsó hete, nekem meg ezalatt a maradék önbizalmam is elpárolgott. Az eltelt négy hét során a kolléganők felhomályosítottak ebédidőben, hogy itt rendesen megy a hitegetés, ámítgatás, ígérgetés. Ebből lett elege az elődömnek, aki helyett engem felvettek és a srácnak is, aki otthagyta a céget.
Szerény 4 hét alatt annyi minden történt, mint máshol 4 hónap alatt! Peregtek az események!
A negyedik héten járunk. A kollégám már csak testben van jelen és a hét folyamán folyamatosan tárgyal az elmeneteléről, az addig ki nem fizetett pénzekről, túlórákról zárt ajtók mögött. Minden dolgozó próbál belemélyedni a munkájába és nem kíváncsiskodni, de valami szakmai infót azért kisajtolni az elmenőből, aki hamarosan soha többé nem lesz elérhető, és tudását magával viszi a sírba.
A negyedik hét folyamán felteszek néhány kínos kérdést, többek között a túlórázás mikéntjét-hogyanját, emellett küldöm a státusokat a főnökségnek, mit végeztem mit nem, mik a gondok. Ekkor már büszkélkedtem jó pár túlórával. Próbaidősen 4 hét után 2 ember munkáját végezve hamar összejön.
Az én kérdéseimre ugyan nem reagáltak, viszont kontráznak, és sikerült megállítaniuk a szívverésemet a következőkkel az ötödik héten: "még próbaidőben vagy úgy csináld", "lehet túlórázni" stb. . Azaz az eddigi túlóra mennyiség ezek szerint kevésnek bizonyult.
Be lettem ijesztve annak érdekében, hogy tudjam, hol is van az én helyem.
Egy nap kértem a belépőkártyám adatait, hogy egyeztessem a túlóráim adataival, továbbá hogy legyen valami "hivatalos" is a hajnali / estig tartó leledzésről, ne csak a saját naptáram. Ez volt az, ami kiverte a biztosítékot! Másnap az "utcán voltam".
Mindenesetre siettem közölni mennyivel is tartoznak még nekem (nem százezrek!)
Nem mutatták meg a belépő kártya adatait azóta sem, valószínűleg már meg sincs, azonban szerintük nincs is „semmi sem ottan”. És az „annyi az nem annyi”.
Ennyit rövid tündöklésemről és bukásomról. Viszont gazdagabb lettem egy tapasztalattal, és tudok enni/inni, tükörbe nézni, és nem nézek ki úgy, mint a saját öreganyám.


-LG-

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Blog
· Írta: AlbaGaby
· Jóváhagyta: aron

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 4
Kereső robot: 12
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Divima
 · Ifjabb_Tok
 · Öreg
 · PiaNista


Page generated in 0.0391 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz