8.
Rácok, gácsok, bunyevácok
Tőrbe annyit sose csaltak,
Mint amennyi magyar ember
Gáncsot vetni tud magyarnak.
Éjfélt kong a vár harangja,
Kond, a várnagy, mégis ébren,
„Ez a nap az utolsó nap,
Hogy a lány szívét kitépjem…
Ez a harcos ismeretlen,
Ám külsőre mégse szolga,
De ha tatár, halál fia.
Ezt a törvény parancsolja”.
Őrt állít az éjszakába
(nem azért mert jő az ellen),
Arany tallér lesz a bére,
Artakinra kell figyeljen.
Bántódása úgysem eshet,
Tatárt ölni kötelesség,
„Jól vigyázz, hogy el ne vétsed,
Itt a juss előre, tessék! ”
Odalentről kürt rivallik,
Huszthy vajda érkezőben,
Vérmes, vad vizslák csaholnak
A visszhangban elveszően.
Lajtorjás hosszúszekéren
Máramaros minden vadja,
Nincsen olyan jégverem se,
Mi a nagyját befogadja.
Pirkadatra már felérnek,
Vérbe fürdik fenn a hajnal,
Csaba úrfi szemfedője
Küzd a csapzott szélviharral.
Fáklya lángja leskelődik,
Itt is, ott is felzokognak,
Huszthy vajda vak törvényét,
Nevezik meg bűnös oknak.
Szép Ilonka körbe táncol,
Lett légyen a gyásza mégoly,
Szemeiben már piroslik
Irgalmatlan, szörnyű téboly.