Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Jelenések

, 267 olvasás, SunVice , 11 hozzászólás

Szerelem

És rejtegetted tovább
akvarellbe hazugságaid.
Kiszáradtak.
Cserepei mögül tört ki a mennyezet.
Skarlátjaidba kapaszkodok,
hogy tengelye legyél képzeletemnek.

Megint félkegyelmű az április,
Szinte már június.
Bólogató májusfa lennék köztük
hosszú, matuzsálem karokkal.
Tavaszi niszán tiltott gyümölcse,
apokrif végzet a zivatarban,
bár ez lennél.
Összetört pecséthatosban
az ép hetedik.

A világot forrasztó viasz vagy
a hívogató stigmákban.
Ostoba köszvény az oldalamon.
Sóhajod átjár, mint aszályos szél sebem.
Mondd, ne pillantson vissza rám
Krisztus a Golgotán.
Összeomlok a világért, ha
kettőnkért porba hullhat
a hetedik pecsét.
Csak vázlatokat rajzol a vízfesték,
de ne félj: a viasszal a tragikus vég
rabult ejt majd, ahogy elég az emberiség.
S az Új Paradicsom elsőszülöttjeiként
végezzük próféciánk: „Boldogan élt... ”

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: SunVice
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 311
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 336
Jelenlévők:
 · Déness
 · gazzo


Page generated in 0.1948 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz