Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Arctalan

, 116 olvasás, Bánfai Zsolt , 16 hozzászólás

Elmélkedés

amit leírok, meghatároz,
pedig én határozottan
nem vagyok azonos magammal,
legalábbis az általam ismert
és birtokolt résszel nem.
az a baj, hogy túl komolyan veszel –
pedig én csak halálosan vagyok az,
és mindig csak játszom –
egyszer azt gondoltam,
szobrot faragok magamból,
de a kihullott szilánkok
és törmelékek felsebeztek,
és rádöbbentettek,
hogy távolabbra estem magamtól,
mint alma szokott a fától –
így nem vagyok beilleszthető
a jelenembe – arcom sem illik rám.
másszor betapasztottam volna
bennem a vákuumot, az űrt,
azt az isten alakú nyomot,
melyből mindig hiányoztam,
de a sár csak rám száradt,
és törmelékként omlottam
önmagam helyére, éppen oda,
ahol eddig még sohasem voltam.
ha majd feljebb jutok, lenézek, és
mosolyomat felhúzom az arcomra –
talán ilyen lehet a megérkezés?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 10
Kereső robot: 23
Összes: 72
Jelenlévők:
 · BFanni
 · Gál András Andor
 · GoldDrag
 · Ifjabb_Tok
 · Kavics
 · kismeszoly
 · Kyramoon
 · Magyar Anita
 · marisom
 · Nftti


Page generated in 0.0449 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz