Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Arctalan

, 180 olvasás, Bánfai Zsolt , 16 hozzászólás

Elmélkedés

amit leírok, meghatároz,
pedig én határozottan
nem vagyok azonos magammal,
legalábbis az általam ismert
és birtokolt résszel nem.
az a baj, hogy túl komolyan veszel –
pedig én csak halálosan vagyok az,
és mindig csak játszom –
egyszer azt gondoltam,
szobrot faragok magamból,
de a kihullott szilánkok
és törmelékek felsebeztek,
és rádöbbentettek,
hogy távolabbra estem magamtól,
mint alma szokott a fától –
így nem vagyok beilleszthető
a jelenembe – arcom sem illik rám.
másszor betapasztottam volna
bennem a vákuumot, az űrt,
azt az isten alakú nyomot,
melyből mindig hiányoztam,
de a sár csak rám száradt,
és törmelékként omlottam
önmagam helyére, éppen oda,
ahol eddig még sohasem voltam.
ha majd feljebb jutok, lenézek, és
mosolyomat felhúzom az arcomra –
talán ilyen lehet a megérkezés?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16
Összes: 26
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.039 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz